Vágólapra másolva!
Rob Smedley elismerte, hogy a silverstone-i eredmények reálisak, a Williams gyengébb szereplése kezd állandósulni. Massa a hátsó gumijait nem tudta működésre bírni.

A Williams az elmúlt két évben a konstruktőri bajnokság harmadik helyén végzett, és rendszeres vendégek voltak a dobogón, a 2016-os idényben viszont 9 futam után csak a 4. pozíciót foglalják el a tabellán, és a 3. helyezett Red Bull mögött is 75 pont a lemaradásuk. A csapat a Brit Nagydíj időmérő edzésén sem remekelt, Valtteri Bottas a 7., Felipe Massa pedig csak a 12. helyen végzett.

„Szerintem a mai eredmények elég pontos képet adnak arról, hogy milyen tempóra vagyunk képesek" – nyilatkozta a Williams vezető versenymérnöke, Rob Smedley. „Nem az a célunk, hogy a 7. és a 12. rajthelyet szerezzük meg – egyértelmű, hogy alapvető változtatásokat kell végrehajtanunk az autónkon, mert a többiek lehagytak minket."

Bottas mindent kihozott az autójából- katt a galériához! Forrás: Origo

Bottas is úgy érezte, hogy a Williamsben nem volt több a silverstone-i időmérőn. „Versenyzőként jó érzés, hogy mindent kihoztam az autómból, de örülnék, ha újra közelebb kerülnénk az élcsapatokhoz" – nyilatkozta a finn. „Van egy kis lemaradásunk, de gőzerővel dolgozunk a felzárkózáson. Most a versenyre kell koncentrálnunk. Az időjárás is beleszólhat a verseny alakulásába, ezért ha jobban bánunk a gumikkal, mint Ausztriában, a megfelelő stratégiával jó versenyünk lehet."

Megint a gumikkal volt baj

A Williamsnek Ausztriában a gumikkal gyűjt meg a baja, és Massa a silverstone-i kvalifikáción is hasonló problémákkal küszködött. „Nem sikerült jól az időmérőm, mert nehéz volt működésre bírnom a hátsó abroncsokat úgy, hogy az egész kör alatt megfelelően teljesítsenek" – magyarázta. „Sajnos emiatt nem is tudtam összerakni egy jó kört. Kicsit meglepődtem, mert nem először voltak hasonló gondjaink a gumikkal."

Az istálló ennek ellenére bizakodva várja a futamot. „Valtteri elég jó helyről indul, és pénteken nem volt rossz a tempónk a hosszú etapokon. Optimista vagyok, megpróbálunk mindkét autónkkal előretörni" – ígérte Smedley.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!