Vágólapra másolva!
Eltérően érinti az F1-es csapatokat, hogy a britek az EU-ból való kilépésre szavaztak. A gazdag, nagy csapatok rövid távon még jól is járnak a döntéssel, de a kisebbeknek már fájnak a hatások.

A hétvégén rendezik az F1-es Brit Nagydíjat, e kapcsán elkerülhetetlen volt, hogy az FIA hagyományos pénteki sajtótájékoztatóján az első kérdés rögtön a brexit hatásaira irányuljon. A Forma-1-ben ez kulcskérdés, hiszen a 11 csapatból 8 működteti a bázisát az Egyesült Királyságban, de az olasz Toro Rosso és a Ferrari is sok britet foglalkoztat, beleértve a beszállítóikat is.

A népszavazás előtt és közvetlenül utána az a konszenzus alakult ki, hogy rövid távon nem befolyásolja a csapatok, illetve az F1 általános működését a brexit, de Silverstone-ban kiderült, hogy az angol font árfolyamának zuhanása okoz már fejfájást, de nem mindenhol, hiszen a nagy csapatok e téren is előnyben van vannak kisebb ellenfeleikkel szemben.

"Köszönjük Istenünk, hogy nekünk adtad Lewis Hamiltont" Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„Számunkra a hatás jelentős, mert a személyes szinten nem tudjuk, hogy mi lesz ebből az egészből” – ismerte el Toto Wolff, az angliai központú Mercedes-Benz Motorsport igazgatója. „Számos szakértőnk dolgozik Brackley-ben, és nem tudjuk, hogy ezt a jövőben hogyan fogjuk kezelni, ugyanez a helyzet Németországban is, a DTM csapatnál, ahol sok brit dolgozik, és úgy tűnik, hogy őket is érinti majd a helyzet” – tette hozzá.

„Az árfolyamokat úgysem tudjuk befolyásolni. A gyenge font nem olyan rossz számunkra, mert a bevételeink dollárban jelentkeznek, és az anyacég euróban utal, úgyhogy ebből a szempontból még jó is az arány. Várnunk kell, mert senki sem tudja igazán, hogy milyen következmények jönnek, és milyen megállapodások jönnek létre. Rövid távon nem érzünk hatásokat.”

A silverstone-i bázisú Force India társtulajdonosa, Vijay Mallya azt mondta, ők alapvetően „brit centrikusak”, és az árfolyamváltozás még kedvez is nekik. Azt viszont nem említette, hogy az általuk használt Mercedes motorokért euróban kell fizetniük, ami a Williamsnél okot adott az aggodalomra.

A Mercedes az F1-es autót, és az erőforrásokat is Angliában építi Forrás: DPPI media/Antonin Grenier

„Sajnos a motorokért euróban fizetünk, így elveszett a kemény munka eredménye, amit annak érdekében végeztünk, hogy a motorok ára 2018-tól 4 millió euróval csökkenjen” – jelentette ki Claire Williams, az édesapja nevét viselő istálló csapatfőnök-helyettese. „Számunkra középtávon az is aggasztó, hogy ha az 50-es cikkelyt életbe léptetik, az következményekkel jár a személyek szabad mozgására és munkavállalására.”

„Egy olyan független csapatnak, mint a miénk, nincs anyacége, és a szponzoráció az egyik legfőbb bevételi forrásunk. A brexit által okozott politikai bizonytalanság miatt sok vállalat várakozó álláspontot vett fel, különösen a marketing kiadásaikkal kapcsolatban, és ez természetesen a mienkhez hasonló független csapatokat is érintheti. A referendum előtt remek megbeszélések zajlottak, de ezek most lelassulnak, és mindenki vár, hogy mi fog történni.”

Maurizio Arrivabene (balra) olasz, de Jock Clear (jobbra), és James Allison személyében két brit vezeti a technikai részleget Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Dave Ryan, a sereghajtó Manor istálló sportigazgatója is kivárásra helyezkedett be, mert szerinte „még a kormány sem tudja, hogy mi lesz, ezért nekünk még korai spekulálni.” A wokingi McLaren versenyigazgatója, a francia Eric Boullier némi vízum-ügyintézésre számít, de nem tart attól, hogy ez bonyolult lesz, és bár elismerte, hogy a valutaátváltás számukra is fontos, egyelőre csak megfigyelik a helyzetet. Hasonlóan gondolkodnak a Ferrarinál is, Olaszországban.

„A nagy problémákat európai szinten kell kezelni az összes tagállam bevonásával, hogy jobban megítélhessük a döntés hatásait” – nyilatkozta Maurizio Arrivabene, a Scuderia csapatfőnöke. „A megfelelő időpontban meglátjuk majd, hogy a nálunk dolgozó srácokat ez hogyan érinti, de jelenleg az a fontos, hogy legyen egy világos összkép az EU általános helyzetével kapcsolatban. Szerintem a probléma sokkal nagyobb annál, mint ami minket érinthet.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!