Vágólapra másolva!
Ausztriától kezdve azelőtt ellenőrzik az előírt nyomást, hogy a kerekeket feltennék az autóra, így nem lesz értelme előmelegíteni a kerékdobot. Utána nem szabad majd leereszteni a gumikat..

Miután a héten kiderült, hogy egyes csapatok, élükön a Mercedesszel, a kerékdob előmelegítésével csak az ellenőrzés idejére érik el a Pirelli által kötelezően előírt minimális keréknyomást, jelentős tapadáselőnyhöz jutva ezzel, az FIA már az Osztrák Nagydíjtól kezdve megváltoztatta a protokollt.

A trükk lényege az volt, hogy

a rajtrácson hőszigetelő burkolattal lefedték, majd „hősugárzókkal" felforrósították a kerékdobokat,

amelyek aztán felmelegítették a később feltett kerekeket is, átmenetileg a szabályos értékre növelve bennük a nyomást. Mivel az FIA ekkor végezte el a szúrópróbaszerű méréseket, mindent rendben talált, de a gumik pár perc alatt visszahűltek, és ezzel a nyomásuk is csökkent.

A gumimelegítő paplanokkal is megpróbálják úgy manipulálni a nyomást, hogy kijátsszák az előírást Forrás: Farkas Péter - Origo

Az FIA azonban a Red Bull Ringen eljuttatott egy direktívát a csapatokhoz, amely szerint mostantól még az előtt fogják ellenőrizni a nyomást, hogy a kerekeket feltennék az autókra. Ez éppúgy érvényes a szabadedzésekre, mint az időmérőre és a versenyre. „A mérést kizárólag az új, valamint a korábbi edzések során már használt gumikon végzik majd el" – írták, hozzátéve, hogy a mérés után már nem szabad kiengedni levegőt (pontosabban nitrogénban dúsabb gázkeveréket, mert az F1-ben azt használják) a kerekekből, de keményebbre fújni szabad őket.

A Pirelli azért kényszerítette ki, hogy szigorúan ellenőrizzék az általa megadott keréknyomás-értékek betartását, mert a gyanú szerint a csapatok a jobb menettulajdonságok érdekében gyakran azzal és a kerékdőléssel is túlfeszítették a húrt, ami defektekhez vezetett, mint például a tavalyi Belga Nagydíjon. A versenyzők azóta rendszeresen panaszkodnak a túl magas nyomásra, az olasz gumigyártó mégis egyre nagyobb minimumokat ad meg: a Red Bull Ringen 22/19,5 PSI-t szabott meg elöl/hátul. Ez jelentősen magasabb a tavalyinál.

– nyilatkozta Spielbergben Jenson Button még a szabadedzések előtt. „A tavalyi szezon végén azt hittem, az idén csökkenteni fogják a nyomásértékeket, legalábbis ezt mondták nekünk, de nem így történt, ami nagyon megnehezíti a dolgunkat. A gumik szerintem így nincsenek a működőképes üzemi tartományban. Talán egyetlen körre, de utána..."

Button ugyanakkor némi együttérzést is mutatott a Pirelli irányába. „A Safety Car mögött, és néhány egyéb helyzetben valószínűleg nagyon alacsony nyomásértékeket látnak, mert a csapatok mindenfélével trükköznek" – mutatott rá. „Szerintem emiatt tolják egyre feljebb az előírt minimális nyomást."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!