Társoldalunk:

Sainzot nem engedte el a Red Bull, marad a Toro Rossónál

2016.06.30. 07:45

A Red Bullnál már gondolkodnak azon, hogy mit kezdjenek a spanyol tehetséggel, de jövőre még a Toro Rossónál parkoltatják őt. Verstappen nem aggódik Sainz miatt.

Zsinórban harmadik F1-es szezonját is a Toro Rosso versenyzőjeként tölti majd Carlos Sainz. A spanyol versenyző 2015 elején mutatkozhatott be, és a Red Bull úgy döntött, élnek opciós jogukkal, és 2017 végéig biztosan igényt tartanak a fiatal tehetség szolgálataira.

„A hét elején éltünk az opcióval, úgyhogy a következő 12 hónapra a Red Bullnál marad, aztán lehetőségünk lesz, hogy elhelyezzük oda, ahova jónak látjuk” – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke. „Jelenleg a Toro Rossónál van, és jövőre is ott lesz” – mondta.

Sainz három szezont is lehúzhat a Toro RossónálForrás: 2016 Getty Images/Dan Istitene

Sainz jó benyomást keltett az F1-es közvéleményre az elmúlt majdnem másfél szezon során, de nem tudott olyan látványosan szerepelni, mint Max Verstappen, akit azóta hosszú távra a Red Bullhoz szerződtettek. Mivel az anyaistálló Daniel Ricciardót is megtartotta további két évre, Sainznak nem maradt hely a Red Bullnál. A hírek szerint a Renault érdeklődött iránta, és a Ferrari kapcsán is felmerült a neve.

„Az ilyen problémák luxusnak számítanak” – utalt Horner arra, hogy több pilótájuk van, mint autójuk. „A Red Bull Racinget a következő két és fél évre megszilárdítottuk” – mondta, és elárulta, „meglepő” lenne számára, ha jövőre nem Danyiil Kvjat lenne Sainz csapattársa. „Szerintem Dany továbbra is fejlődik, kezdi megvetni a lábát, és nincs nyilvánvaló jelölt, aki fenyegetné az ülését.”

A hír hallatán Verstappen, Sainz korábbi csapattársa elmondta, nem tart attól, hogy ő is Kvjat sorsára jut, és Sainz esetleg kiszorítja őt a Red Bulltól, ha nem szállítja az eredményeket. „Nem érzek nyomást Carlos részéről. Szerintem a Toro Rossónál megmutattam, hogy kell legyőzni őt a versenyeken és az időmérőn. Úgy általában sem szoktam érezni a terheket, úgyhogy nálam minden oké.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!