Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok kijelentette, nem marad bármi áron az F1-es mezőny tagja, ha úgy érzi, hogy eljött a távozás ideje, azonnal ki fog szállni. Le Mans-ban képzeli el a jövőjét.

A következő szezon végéig érvényes Fernando Alonso szerződése a McLarennel, és nemrég elárulta, megvárja, milyenek lesznek az új szabályok szerint épülő 2017-es autók, majd eldönti, hogy folytatja-e F1-es pályafutását. A L’Équipe-nek kijelentette, nem akar epizódszereplő lenni a világbajnokságban.

„Amikor eljön az ideje, távozom az F1-ből, ebben biztos vagyok” – mondta. „Amikor az ember már nem elég gyors, és már nem is élvezi a versenyzést, nem tud lépést tartani az elvárásokkal, lehet tudni” – magyarázta a kétszeres világbajnok, hogy mikor jön majd el a visszavonulás ideje.

Ha lejár az ideje, nem fogja rontani a levegőt Forrás: AFP

„Amikor ránézünk olyan versenyzőkre, mint (Kimi) Räikkönen, (Jenson) Button vagy (Felipe) Massa, úgy tűnik, mintha ezek a srácok örökké képesek lennének versenyezni, de én valószínűleg nem leszek olyan, mint ők” – ismerte el Alonso, aki 2001-ben mutatkozott be az F1-ben, a 2002-es szezont tesztpilótaként töltötte, azóta viszont csupán két futamot hagyott ki sérülés miatt.

Csapattársa, Button 2000 óta folyamatosan a mezőny tagja, Räikkönen szintén 2001-ben kezdett, de két évig távol maradt az F1-től, Massa pedig 2002-ben mutatkozott be, de 2003-at és a 2009-es szezon felét is kihagyta. Alonso tehát valóban az a korosodó generáció tagja, 259 futamon vett részt, ebből 32-t megnyert, így a sport történetének 6. legsikeresebb versenyzője. Úgy véli, már nincs sok ideje az F1-ben.

„Most úgy érzem, hogy kezdek az álmom végéhez érni. Amikor kisfiú voltam, édesapám épített nekem egy gokartot, amelynek színeit a McLaren-Honda ihlette. Most a McLaren Hondánál versenyzem, és az az érzésem, hogy romantikus formában beteljesedik a pályafutásom” – mondta Alonso, aki kijelentette, még túl korai arról beszélni, hogy mihez kezd az F1 után. Először valószínűleg hétköznapi életet él majd, de úgy véli, vissza fog térni.

„Biztosan hiányozni fog a küzdelem hajtóereje, és az adrenalin is. Erről szól az életem. Valószínűleg egy másik sorozatban folytatom a versenyzést, ami kevesebb időt emészt fel. Le Mans tökéletes lenne, mert nem kellene az egész évben távol lenni az otthonomtól.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!