Vágólapra másolva!
Nem akarnak többet költeni rá, mert jövőre úgysem vezetik be, de remélik, hogy valaki más tökéletesíti majd, így több bajnokságban is elterjedhet.

Felhagyott a Red Bull az aero szélvédő fejlesztésével, miután az FIA inkább a „glória” néven ismert fejvédő szerkezet bevezetése mellett döntött 2017-től. A Red Bull azért kezdett bele a szélvédő kialakításába, mert a következő szezontól mindenképpen fejvédő kerül az F1-es autókra, de a glóriát a közvélemény csúnyának tartja, ráadásul a szélvédővel ellentétben kisebb repülő tárgyak ellen nem is véd.

Az első visszajelzések alapján a szélvédő esztétikusabb megoldásnak tűnt, de a fejlesztés az FIA tesztjein megbukott, ezért egyelőre a glória kapott zöld utat, a Red Bull pedig úgy véli, eleget költöttek már a parkolópályára tett újdonságra. A Motorsport.com szerint a csapat eddig 250 ezer eurót fordított a fejlesztésre, amit most egy másik, F1-en kívüli konstruktőrnek szeretnének átpasszolni.

A Red Bull feladta a fejlesztést Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Clive Mason

„Jelenleg az összes munkát felfüggesztettük az aero szélvédővel kapcsolatban, mert iránymutatásra várunk az FIA-tól” – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „Ők rendelkeznek a szükséges információkkal. Nekünk a lehetőségeink és a kapacitásunk sincs arra, hogy folytassuk a fejlesztést, plusz valakinek ki is kellene fizetnie azt.”

A szélvédő gondolata azonban nem veszett el. Úgy tudni, hogy az IndyCarban is kísérletezni kezdtek egy hasonló megoldással, és létrejött egy konzorcium a Mécachrome részvételével, amely készített egy tanulmányautót a Formula E számára. Ebben a formaterv szerves részeként szintén megjelenik a szélvédő, így akár az F1-ben is jobban nézhetne ki, ha már az autók tervezésekor számolnának vele.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!