Társoldalunk:

Jó szalagcím lenne, hogy Button visszatér a Williamshez

2016.06.20. 21:46

Elégedettek a jelenlegi versenyzőikkel is, de Claire Williams elismerte, a 2009-es világbajnok megszerzése nagy feltűnést keltene. Massa helyére érkezhet.

Jenson Buttonnak B-tervet kell kidolgoznia, ha jövőre is mindenképpen az F1-es mezőny tagja szeretne maradni, mert lejár a szerződése a McLarennel, de a csapat csak szeptemberben akar foglalkozni a jövő évi pilótafelállás kérdésével. Sikeres bahreini bemutatkozása után Stoffel Vandoorne-nak jó esélye van arra, hogy elfoglalja a helyét.

Button 2000-ben a Williamsnél mutatkozott be az F1-ben, de azóta nem versenyzett a grove-i istállónál. Ez jövőre megváltozhat, mert Claire Williams elmondta, Valtteri Bottas és Felipe Massa mellett másokat is számításba vesznek.

Lejár Button ideje a McLarennél?Forrás: AFP/Peter Parks

„Tárgyalunk velük, és más versenyzőkkel is egyeztetünk a paddockban, hogy lássuk a lehetőségeket” – ismerte el a Sky Sportsnak. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennénk elégedettek Valtteri és Felipe munkájával. Nagyszerű párosunk van, de még nem döntöttünk. Először le kell zárnunk a tárgyalásokat.”

Massa vs. Button a Williams üléséért?

Button már tavaly is majdnem visszatért a Williamshez. Végül a McLarennél maradt, de Claire Williams kijelentette, örömmel viszontlátná a 2009-es világbajnokot, aki a 2006-os Magyar Nagydíj megnyerésétől eltekintve az összes sikerét Mercedes motorral hajtott autókat vezetve érte el.

Button a Williams színeiben mutatkozott be 2000-benForrás: AFP/Toru Yamanaka

„Remek szalagcím lenne, hogy Button visszatér a Williamshez. Itt kezdte a pályafutását, később világbajnok lett, és hihetetlenül intelligens, amikor csapatot kell építeni maga köré, és segíteni kell a mérnököket az autó továbbfejlesztése terén. Ha elérhetővé válik, természetesen vonzó lehetőség lesz, de jelenleg rengeteg versenyzővel tárgyalunk. Lehet, hogy ő is a listán van, de lehet, hogy nem.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!