Vágólapra másolva!
A bakui futam nagykövete feladta a versenyt, de ez nem fáj neki, mert a pontszerzésről lemaradt volna. Button szerint a Williams még nagy falat a McLarennek.

Egyetértett Lewis Hamiltonnal korábbi csapattársa, Fernando Alonso, miután a Mercedes versenyzője bírálta az FIA-t, mert a szabályokkal bonyolulttá tették az F1-es autók kezelését, és megtiltották a csapatoknak, hogy rádión segítséget nyújtsanak versenyzőiknek a helyes beállítások kiválasztásával kapcsolatban. Hamilton 12 körön keresztül próbálta autójából a lehető legnagyobb teljesítményt kisajtolni, mert mérnöke csak félinformációkat oszthatott meg vele.

– nyilatkozta Alonso. „Olyan szintű a technológiánk, hogy szinte űrhajók vezetését bízzák ránk, de semmilyen információval sem rendelkezhetünk. Néha nehéz átlátni, hogy mi történik az autóban, és mi a megoldás. Talán a jövőben kitalálhatunk erre valamit.”

Alonso sem ért egyet a rádiócsenddel - még több kép a galériában! Forrás: DPPI media/Frederic Le Floc H

Alonso csak a 14. helyről rajtolhatott, és bár sokáig próbált küzdeni a pontszerzés határán, végül a sebességváltója egyre kevésbé működött, bizonyos kanyarokban nem tudott lefelé kapcsolni, ezért a csapattal egyetértve feladta a futamot.

Csapattársa, Jenson Button még messzebbről, a 18. helyről indult, és a 11. helyen ért célba, 19,5 másodperccel a Williams versenyzője, Felipe Massa mögött. Úgy vélte, akkor sem ért volna el jobb eredményt, ha ebből a pozícióból rajtol, mert a „egyelőre még túl nagy elvárás, hogy megverjük a Williamst, főleg egy ilyen pályán.”

A McLarennek még mindig nem a Williams, hanem inkább a Manor és a Sauber az ellenfele - kattintásra galéria nyílik! Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Resul Rehimov

Button elmondta, Bakuba túl sokáig kell padlógázzal haladni, hogy a McLaren Hondának esélye legyen, még akkor is, ha először próbálták ki az alacsony leszorítóerőre optimalizált aero csomagot, ami jó szolgálatot tett.

„Bármilyen rosszul is fest a helyzet, továbbra is hajtok, és soha sem adom fel. Élveztem a futamot, mert igazából, ha az ember a 19. helyről rajtol, küzdenie kell, és nagyon meg vagyok elégedve a szereplésemmel. Volt néhány remek csata, és az autó is jól működött.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!