Vágólapra másolva!
Rio Haryanto szerint a Manor megszerezheti idei első pontjait Azerbajdzsánban, ha az ellenfelek közül sokan kiesnek, ők viszont hiba nélkül befejezik az Európa Nagydíjat.

A 22 fős mezőnyből mindössze 10-en értek célba a Bakuban rendezett első GP2-es futamon, és ha vasárnap az F1-es Európa Nagydíjon is ugyanez történik, minden pilóta pontot szerez, akit leintenek a kockás zászlóval. Ebben reménykedik Rio Haryanto, a Manor versenyzője is, aki nem tartja kizártnak, hogy a sereghajtó istálló pontokkal távozhat Azerbajdzsánból.

„Igen, szerintem mindenképpen nagyot léptünk előre bizonyos versenyeken, és néhány csapatot magunk mögött is tudtunk tartani” – magyarázta az indonéz pilóta. „Ha sok autót összetörnek, akkor a pontszerzés is lehetséges” – spekulált, de úgy élte, Bakuban erőből is bejuthat a Q2-be. „Remélem, hogy így lesz, mert a tempónk eddig nagyon jó, és nem voltunk messze a 16-17. helytől.”

Haryanto a szerencsés pontszerzésben reménykedik Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A Manor előnyt kovácsolhat abból, hogy közvetlen ellenfeleiknél, a Sauber-Ferrarinál és a Renault-nál is erősebb Mercedes motort használhatnak, ami döntőnek bizonyulhat a hosszú egyeneseket tartalmazó bakui pályán.

Haryanto számára különösen fontos lenne a pontszerzés,

mert azzal a Manor nagy lépést tenne a szintén pont nélküli, és anyagi gondokkal küzdő Sauber legyőzése felé, ami jövőre jogdíjak formájában többlet bevételt biztosítana a csapatnak. Úgy tudni, hogy az indonéz pilótának csak a Magyar Nagydíjig biztos a helye a csapatnál, mert nem tudott elegendő pénzt előteremteni a teljes szezonra, de a pontszerzés akár az ő sorsán is fordíthatna.

Wehrlein az edzéseken nem mindig remekel, de a versenytempója általában jobb Haryantóénál Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Csapattársa, Pascal Wehrlein egyetértett vele, úgy vélte, hogy „utcai pályákon a körülmények függvényében szerezhetünk néhány pontot, de a tempónk önmagában nem elég ahhoz, hogy bejussunk a legjobb 10 közé.”

A Mercedes támogatását élvező pilóta azt is kizárta, hogy egy jó rajthely vagy egy kedvező ideiglenes helyezés elegendő legyen a sikerhez. „Könnyű előzni, úgyhogy nem elég, ha valaki előtt zárjuk az időmérőt, aztán megpróbáljuk feltartani őt” – magyarázta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!