Vágólapra másolva!
Már tavaly megállapodtak az FIA-val és Bernie Ecclestone-nal is, de a tesztek kérdését csak több hónapos huzavona után lehetett tisztázni. 2019 végéig Pirelli gumikat használ majd az F1.

Hivatalossá vált, hogy 2017-től további három évig, 2019 végéig a Pirelli szállíthat gumikat az F1-be. A gumigyártó és az FIA, valamint az F1 kereskedelmi jogait gyakorló FOM már tavaly megegyezett a főbb kérdésekről, de a tesztelési lehetőségekről nem tudtak megállapodni, ezért a Pirelli a sportból való kiszállást is kilátásba helyezte.

Ez természetesen csak ijesztésnek szánták, de azt elérték vele, hogy több hónapos kötélhúzás után villámgyorsan jóváhagyták a 2017-es szabályváltozásokat előkészítő tesztprogramjukat, amelynek részleteit most be is jelentették, és a csapatok, valamint az FIA engedélyével már a lebonyolítást is megkezdték.

Retrós, széles gumik jönnek az F1-be Forrás: © FOTO STUDIO COLOMBO PER PIRELLI MEDIA (© COPYRIGHT FREE)/© Foto Studio Colombo

Az egyezmény szerint 2012-es, 2013-as és 2014-es autókkal próbálgathatják a 2016-os szabályoknak megfelelő méretű gumikat, amelyekben viszont kísérleti összetevőket, például speciális szerkezeteket vagy keverékeket tesztelhetnek a 2017-es előkészületek érdekében. Összesen 25 napig 2015-ös autókat is használhatnak, ha azokra a jövőre bemutatkozó, elöl 305/670-13-as, hátul 405/670-13 méretű gumikat szerelik fel.

A Ferrari és a Pirelli is végzett már – szabályos – gumiteszteket az idei szezon során, ezen a héten pedig a Red Bull is pályára lépett Paul Ricardon egy 2013-as autóval, amit Pierre Gasly vezetett. A tervek szerint 2013-as autókkal a Mercedes és a Ferrari is végez majd gumiteszteket Silverstone-ban, Vallelungában és Fioranóban, a 2015-ös autókat pedig Paul Ricardon, Barcelonában, Fioranóban, Mugellóban, valamint a szezon után Abu-Dzabiban vetik majd be.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!