Vágólapra másolva!
Alonso szerint jobb formának örvend a csapat az Európa Nagydíjon, mint előzetesen remélték. Button ugyanakkor még nem teljesen elégedett a beállításokkal.

A McLaren egyik öröme az volt az előző három versenyhétvégén, hogy részt vehettek a Q3-ban, és a nyitónap alapján az körvonalazódik, hogy az Európa Nagydíjon is lesz esélyük erre: a pénteki edzésnapot Jenson Button a 9., Fernando Alonso a 11. pozícióban fejezte be úgy, hogy egyik versenyzőt sem hátráltatta olyasmi az időmérő-szimulációk során, ami torzítaná a rangsort.

Alonsót kellemes meglepetésként érték az eredmények. "Úgy vélem, hogy valamelyest versenyképesebbek vagyunk, mint amire előzetesen számítottunk. Jól szerepeltünk, ez remek hír" - közölte.

Alonso szerint a McLaren ütőképesebb formában van, mint várták. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A tabellán előrébb végző Button ugyanakkor arról beszélt, hogy neki még nem sikerült rálelnie a tökéletes beállításokra.

"Délelőtt jobban kezdtünk, mint vártuk, de ahogy mindenki ráérzett a pályára, visszacsúsztunk a szokásos pozíciónkba. Kulcsfontosságú lesz belőni a megfelelő leszorítóerőt az időmérőre - nekünk még dolgozni kell ezen" - ismerte el. "A gumikat is jobban ki kell ismernünk. A lágyak jónak tűnnek, de a szuperlágyakon még javítanunk kell a teljesítményünkön."

"Egész jónak éreztem az autót, de ha a csúszós pályán csak egy pici túlkormányzottság is fellép, az hirtelen felerősödik. A balansz még nem tökéletes, de remélem mindent összeállítunk szombatra és vasárnapra."

Button mindössze 15 ezredmásodperccel végzett Vettel mögött. A McLarent délután az hátráltatta, hogy Alonso autójában meghibásodott az üzemanyagrendszer, ami rövid ideig kényszerpihenőre kárhoztatta a bokszban.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!