Vágólapra másolva!
A szimulátorban nem tartotta izgalmasnak a hosszú egyenesekkel tűzdelt széles pályát, Vettel viszont inkább kivár, amíg élőben is kipróbálhatja. Nehéz lesz beállítani az autókat, és gumipánik is lehet.

A hétvégén első alkalommal látogat Bakuba az F1-es mezőny, de az élmezőny már az érkezés előtt elkezdett ismerkedni a versenynaptár leggyorsabb utcai helyszínével a csapatok szimulátoraiban. „Nem igazán tudom, mit mondjak róla” – felelte Lewis Hamilton, amikor a Motorsport.com arról kérdezte, hogy mi a véleménye a helyszínről a szimulátoros körei alapján.

„Ez csak egy az új pályák közül. Akad rajta egy nagyon szűk pont, és van egy igen hosszú egyenes is. Nincs sok mondanivalóm ezzel kapcsolatban. Számomra Monaco az igazi utcai pálya, és a többit nem olyanra csinálják, nem tudom, hogy mi ennek az oka.”

Az F1 leggyorsabb utcai pályája lesz Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Resul Rehimov

„Miért nem olyanok az utcai pályák, mint régen voltak? Fel nem foghatom” – háborgott, majd Bakuval kapcsolatban hozzátette: „Szuper széles, bizonyos pontokon olyan, mint egy autópálya!”

Hamiltonhoz hasonlóan Sebastian Vettel is ment néhány kört a Ferrari szimulátorában,

és elismerte, néha nehezére esett megtalálni, hogy merre van előre a pályán. „Nem hinném, hogy igazságos lenne előre megítélni egy pályát, mert először oda kell mennünk. Valamelyik nap láttam néhány felvételt, bizonyos pontokon meglehetősen izgalmasnak tűnik, de van, ahol magától értetődő. Meglátjuk, ha odaérünk.”

Nagyon széles lesz a pálya az egyenesekben Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Resul Rehimov

Sergio Pérez azonban sokkal lelkesebb volt, és azt mondta, szerinte a bakui pálya „a legnagyobb kihívás” és aki hibázik, „több másodpercet veszthet, még akkor is, ha nem megy neki a falnak. Olyan a pálya, mint Monaco, csak gyorsabb.” Pérez futva ment körbe az aszfaltcsíkon, és Makaóhoz hasonlította a helyszínt, ami szerinte „egyike lesz azoknak, amelyek kimagaslanak a versenynaptárból”, de úgy vélte,

előzni a hosszú egyenesek ellenére is nehéz lesz Bakuban.

Csapattársa, Nico Hülkenberg sem próbálta ki szimulátorban a pályát, de úgy gondolja, kompromisszumra lesz szükség a beállítások terén. Fejfájást okoz a pálya mérnököknek is, mivel a nagy sebességű egyenesek és a lassú, szűk kanyarok szokatlan elegyet alkotnak.

Az óvárosi szakasz a vártnál is szűkebb lett, és az ideiglenes aszfalt is gondokat okozhat

Bakuban a versenynaptár második leghosszabb körét hozták össze 20 kanyarral, ezért Rob Smedley, a Williams vezető versenymérnöke szerint a pálya „néhol olyanná válik, mint egy Monaco stílusú utcai pálya.”

„Úgy tűnik, néhol viszonylag nagy lehet az oldalterhelés, akadnak gyors jobbosok és közepes tempójú jobbkanyarok is, lesz néhány igazi kihívás” – vélte. „Azt mondanám, hogy Spához hasonlít a leginkább.

A Pirellinél attól tartanak, hogy a spái defektekhez hasonló problémák merülhetnek fel

Az időmérőn és a versenyen is különböző beállításokat választanak majd a csapatok” – jósolt, de Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy vélte, hogy a montreali hátsó egyenesnél kétszer hosszabb padlógázas szakasz miatt végül alacsony leszorítóerőt kell majd választani.

A hosszú egyenes a Pirellit is aggasztja.

Paul Hembery a Motorsport.com-nak elmondta, attól tartanak, hogy nagy sebességnél túlmelegedhetnek az abroncsok és deformálódhat az oldalfaluk, ami extrém esetben defekteket is előidézhet. Hembery azzal magyarázta az aggályait, hogy erről a pályáról még nincs tapasztalatuk, és külön kitért az óvárosi szakasz ideiglenes aszfaltjára is, ami a 32-34 fokos hőmérséklet közepette feltöredezhet az F1-es autók terhelése miatt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!