Vágólapra másolva!
Mindkét helyszínen az infrastruktúra fejlesztése okoz fejtörést. Bernie Ecclestone megfenyegette a brazilokat, hogy jövőre kimaradhatnak a versenynaptárból.

Két közkedvelt helyszín, Brazília és Kanada is kimaradhat a 2017-es versenynaptárból. Interlagos 2020-ig szerződéssel rendelkezik, de ennek egyik feltétele, hogy a helyiek elvégzik az előre meghatározott, jelentős átépítéseket, amelynek részeként megújul a bokszutca és a paddock is.

A munkát már a tavalyi futamra be kellett volna fejezni,

és a Motorsport.com értesülései szerint a város anyagi gondjai miatt újratárgyalnák a korábbi vállalásaikat is. Bernie Ecclestone fenntartásokkal kezeli a brazíliai helyzetet, és Kanadában azt mondta, hogy „talán az idén utoljára rendezünk ott versenyt.” Az F1 ügyvezetőjének a TV közvetítésért felelős Globóval is meggyűlt a baja, valószínűleg a szerződéshosszabbítás anyagi részletei miatt.

Nem áll jól a szénájuk Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Közben a közönségkedvenc Kanadai Nagydíj helyzete is megingott, mivel hiába voltak ismét tele a lelátók Montrealban, Ecclestone csak annyit mondott, „majd meglátjuk”, hogy 2017-ben is visszatér-e a mezőny a pályára. A montreali polgármester arra kérte a 85 esztendős üzletembert, hogy tisztázza a helyzetet, és jelentős fejlesztéseket ígért, de azt nem tudta megerősíteni, hogy ezek mikorra valósulhatnak meg.

– idézte Denis Coderre polgármestert a quebeci La Presse. „Ez egy összetett folyamat. Van a fejünkben egy dátum, de erről inkább most nem beszélnék. Ecclestone tud erről, és ez semmilyen formában nem befolyásolja a vele kötött szerződésünket. Az ő tárgyalási stílusa eléggé sajátos, de mindenki szeretné Montrealban tartani a nagydíjat.”

Montrealban az F1 az év legnagyobb rendezvénye Forrás: DPPI media/Frederic Le Floc H

Ez nem meglepő, hiszen a montreali turisztikai iroda (Tourisme Montreal) ügyvezetője, Yves Lalumière a Forbesnak elmondta, a 2015-ös futamra 93 273 néző látogatott el, így összesen 244 374 fő lépett be a pálya területére a hétvége során.

A szurkolók 68%-a a montreali régión kívülről érkezett.

A verseny elsősorban Franciaország, az USA, Kanada, Mexikó és Kína számára próbálja népszerűvé tenni Montrealt. Az Ad hoc nevű elemzőcég tanulmánya szerint a tavalyi verseny alatt 90 millió dollárt (mai árfolyamon kb. 25 milliárd forintot) költöttek el olyan vendégek Montrealban, akik nem a térségből érkeztek, és kifejezetten a nagydíj miatt látogattak el a városba. Ez az összeg 61 millió dollárra mérséklődik, ha kiszűrik a duplikációkat. A tanulmány szerint 640 munkahely jött létre kifejezetten a verseny miatt, ebből 8,1 millió dollárnyi adóbevétel folyt be. Reklámra egyáltalán nem költöttek.

Eközben Azerbajdzsánban is kezdenek alakulni az első F1-es versenyük megrendezésének adatai. Az Azerbaijan Business Center a helyi sportminisztertől megtudta, hogy a 66,3 millió dolláros (kb. 18,53 milliárd forint) jogdíjnak mindössze a 2%-át tudják fedezni a jegybevételekből, és a szurkolók mindössze 30%-a érkezik külföldi országból. A helyszínen körülbelül 12-14 000 hotelszoba található, de csupán a pálya közelében lévőket sikerült teljesen kiadni, mondta Azad Rahimov.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!