Vágólapra másolva!
Korábban már eldőlt, hogy az FIA jövőre a glória néven ismert fejvédőt vezeti be az F1-ben, de az is kiderült, hogy a szélvédő egyelőre miért nem felel meg a követelményeknek.

Az elmúlt évek fejsérüléssel járó balesetei miatt elkerülhetetlennek minősítették, hogy valamilyen fejvédő szerkezet kerüljön az F1-es autókra, ezért az FIA többféle megoldást is tesztelni kezdett a sisakok védelme érdekében. A Mercedes egy „glóriára” emlékeztető bukókeretet tervezett, amelynek prototípusát a Ferrari ki is próbálta, a Red Bull pedig szélvédőt tenne az autókra, így az a kisebb darabok ellen is védelmet nyújtana a pilótáknak.

A közvélemény nagyrészt elfogadja, hogy muszáj bevezetni valamilyen fejvédőt, de a glóriát szinte mindenki csúnyának tartja, és esztétikai szempontból a szélvédő megítélése sem pozitív. Ezt ugyan többen elfogadnák szükséges rosszként, de jövőre mégis a bukókeret továbbfejlesztett változatát fogják bevezetni.

Jövőre még biztosan nem vezetik be a szélvédőt, de a bukókeretet igen Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Clive Mason

Az Autosport megtudta, a szélvédőt egyelőre azért vetették el, mert az FIA tesztjein a bukósisak nekiütközött a peremének a becsapódások során, és kétségek merültek fel a konstrukció teherbírásával kapcsolatban is. A Red Bull korábban végzett törésteszteket, de a fejlesztés az FIA elvárásainak egyelőre nem felel meg. A szaklap forrása szerint „a tesztek nem mentek olyan jól, mint ahogy azt várták” ezért „további fejlesztés szükséges.”

A szélvédő fejlesztését azonban nem vetik el, tovább dolgoznak az esetleges 2018-as bevezetés érdekében,

bár a Red Bullt kezdik aggasztani a felmerülő költségek, és az is lehetséges, hogy egy versenytárssal is meg kell mérkőzniük, mert az Autosport értesülései szerint az IndyCar háza táján is hasonló megoldáson dolgoznak. Addig viszont a bukókeret bevezetésére kell készülnünk: a végleges változatot várhatóan finomítják majd a Ferrari által kipróbált verzióhoz képest, és tendert fognak kiírni egy központi beszállító számára, így minden autóra szabványos, titánból készült glóriát szerelnek majd fel.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!