Kínai pénzből már jövőre lehet Las Vegas-i Nagydíj

Las Vegas, Belaggio
Luxury hotels on the Las Vegas Strip, Las Vegas, Nevada, USA
Vágólapra másolva!
Még hosszabbra nyúlhat a 2017-es versenynaptár, miután kínai befektetők hajlandók finanszírozni a Bernie Ecclestone által régen dédelgetett Las Vegas-i F1-es futamot.

Bő három évtized után visszatérhet az F1 Las Vegasba, miután a BBC értesülései szerint egy kínai konzorcium hajlandó finanszírozni a versenyek megrendezéséhez szükséges, 100 millió angol fontra becsült befektetést. Erről a Bernie Ecclestone-hoz közel álló Christian Sylt számolt be, aki azt is megtudta, hogy a mezőny már jövőre a kaszinóvárosba látogathat a 22 futamosra bővülő szezon részeként.

Ecclestone évek óta keres helyszínt az USA-ban legalább egy további futamnak, de próbálkozásai rendre kútba estek. Las Vegas kiemelt célpontja, de csak akkor, ha a világhírű kaszinók, például a Bellagio és a Caesar's Palace között versenyezhet a mezőny. Most úgy tűnik, az álom valóra válhat, mivel a P2M Motorsports rendezvényszervező cég képviseletében az amerikai Farid Shidfar azt mondta, alapvetően megállapodott egy pekingi társasággal a pénzügyekről.

Las Vegas Strip Forrás: PhotoAlto/Jérôme Gorin / Altopress/Jérôme Gorin

„Nagyon közel állnak Las Vegashoz, szórakoztatóipari, médiapiaci, sport, és techológiai üzletágaik is vannak, úgyhogy egy komoly konglomerátumot képviselnek” – nyilatkozta Shidfar. „A semmiből kerültek elő tavaly a nevadai állammal való együttműködésük révén, és azóta tárgyalásban állunk. Stratégiai hasznot húzhatnak ebből, úgyhogy nagyon lelkesek” – tette hozzá Shidfar, aki szerint a

nevadai állam és a szállodák is érdeklődnek, mert így ellensúlyozni lehetne a kaszinók csökkenő bevételeiből adódó visszaesést.

Az F1 utoljára 1982-ben lépett pályára Las Vegasban, a Caesar’s Palace parkolójában kialakított aszfaltcsíkon, de a verseny gyorsan megbukott, és Ecclestone részben ezért is ragaszkodik ahhoz, hogy a pálya nyomvonala ezúttal érintse a világhírű Strip-et.

„Sikeresen terveztünk egy pályát, ami részben érinti a Las Vegas Strip-et, de nem befolyásolja a szállodákat” – nyilatkozta Peter Wahl, Hermann Tilke üzlettársa. „A pályának megvan a maga karaktere, a nagy sebesség kihívásokat támaszt, és különböző, éles kanyarok is lesznek. A legjobb az egészben, hogy nagy létszámú közönség is helyet foglalhat, úgyhogy én alig várom, hogy felbőgjenek az autók motorjai. Azt hiszem, a vegasi futam az F1 egyik fénypontja lesz.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!