Vágólapra másolva!
Az F1 ügyvezetője beadta a derekát, és elkezdett érdeklődni az eddig elhanyagolt közösségi média iránt. A sport új globális szponzora is segíti majd ebben.

Változás várható a Forma-1 és a közösségi média eddig hűvös viszonyába a Heinekennel kötött globális szponzori szerződésnek köszönhetően. Az F1 eddig általában mereven elzárkózott a közvetlenül bevételt nem generáló közösségi oldalakon folyó aktivitásoktól, minden erejükkel próbálták védeni a busás hasznot hozó tévés szerződéseiket, de nemrég hivatalos csatornákat indítottak a Twitteren, a Facebookon és az Instagramon is.

A Heineken beszállása a hagyományos marketingeszközök mellett az F1 digitális felületeit is érinti, és Ecclestone üdvözölte, hogy a sörgyár az online kommunikáció terén is erősítéseket tervez. „Abszolút. Már a Heineken előtt is elkezdtem érdeklődni a téma iránt, de ők majd felvilágosítanak egy kicsit” – mondta Ecclestone a közösségi médiáról a Motorsport.com-nak.

Ecclestone nem érti, mire jó a közösségi média Forrás: DPPI media/Florent Gooden

„Korábban soha sem foglalkoztam ezzel, és nem hittem el, hogy tényleg jó lesz mindarra, mint állították. Most majd meglátjuk, örömmel dolgozok velük együtt ezen” – nyilatkozta a 85 esztendős üzletember.

A szakportál értesülései szerint a Heineken 250 millió dollár körüli összeggel gyarapította a Forma-1-et működtető cégek számláit, és a szerződés szerint akár 2023-ig a világbajnokság partnere lehet, de 2020-ban van egy kilépési opciója is. Ecclestone kijelentette, nagyon örül, hogy egy újabb nagy márka szállt be a szponzori körbe, és úgy véli, ez jót tesz az F1-ben jelen lévő többi vállalat ismertségének is.

„Nagyszerű, hogy csatlakoztak hozzánk. Akadtak már hasonló cégek, amelyek be akartak szállni, és nemet mondtunk nekik. A Heinekent viszont felelős emberek vezetik.”

Nem mindenki örül azonban felhőtlenül egy újabb alkoholmárka feltűnésének. A Times szerint a Eurocare-nél kiakadtak azon, hogy még több alkoholreklámot lehet majd látni az F1-ben, és Mariann Skar, a brüsszeli szervezet főtitkára Jean Todtot hibáztatta emiatt. „Az ENSZ közlekedésbiztonsági nagykövetének tudnia kellene, hogy az ittas vezetés az egyik legfőbb halálozási ok” – nyilatkozta.

„Az F1 vezetőinek fel kellene tenniük a kérdést, hogy egy sporteseményt akarnak, ami az autókról és a vezetésről szól vagy egy alkoholmárka rendezvényét? Amikor megfigyeltük a Forma-1-et Monacóban, percenként 11 utalást láttunk alkoholmárkákra, ez átlagosan minden 5. másodperc. Mi lesz akkor, ha a többi mellé főszponzorként még a Heineken is csatlakozik?”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!