Társoldalunk:

A Red Bull 2018-ig hosszabbított a Renault-val

2016.05.29. 13:01

Tavaly majdnem szakítottak, de most újra elégedettek egymással. Jövőre a Toro Rosso is visszatér a francia gyártóhoz.

A Red Bull vasárnap megerősítette, hogy további két szezonra, 2018 végéig meghosszabbította motorszállítói szerződését a Renault-val, sőt a következő évtől fiókcsapata, az idén a tavalyi Ferrarival versenyző Toro Rosso is újra a francia gyártó hajtásláncát fogja használni. A közlemény szerint

mindkét alakulat a legfrissebb specifikációjú Renault-t kapja majd meg, de a TAG Heuer névre átcímkézve, akárcsak az idén.  

Egy ilyen forgatókönyv tavaly, amikor a Red Bull folyamatosan keményen kritizálta a Mercedeshez képest jelentős lemaradásban lévő francia vállalatot, és még szakítani is próbált vele, elképzelhetetlennek tűnt. Ám a Renault az idén érezhetően előrelépett, és a hétvégi Monacói Nagydíjra is három zsetonból továbbfejlesztett motorral érkezett meg. A Red Bull Max Verstappen révén két héttel ezelőtt, Barcelonában az első nagydíjgyőzelmét aratta 2014 óta.

A Red Bull marad a Renault-nálForrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Lars Baron

„Örömmel jelentjük be az idők során rendkívül sikeresnek bizonyuló együttműködésünk meghosszabbítását" – mondta a Red Bull főnöke, Christian Horner. „A Renault által végzett átszervezést követően az előrelépés egyértelmű volt, így logikus a TAG Heuer névre keresztelt motorral folytatnunk."

A Renault az idén gyári csapattal is visszatért az F1-be, ám azzal eddig csupán 6 pontot szereztek, míg a Red Bull 94 ponttal a 3. helyen áll a konstruktőri összetettben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!