Vágólapra másolva!
A tavaly elhunyt francia versenyző 2014-ben szerezte a mai Manor istálló eddigi összes pontját. Honfitársa ünnepi sisakfestéssel tiszteleg Bianchi sikere előtt.

Az F1-es közvélemény továbbra sem felejti Jules Bianchit, aki 2014 októberében súlyos fejsérülést szenvedett a Japán Nagydíjon, majd ennek következtében a tavalyi Magyar Nagydíj előtt elhunyt. Bianchi bár fiatal tagja volt a mezőnynek, a jövő egyik nagy tehetségének tartották, és ennek számot is adott a két évvel ezelőtti Monacói Nagydíjon.

A Ferrari protezsáltja akkoriban a manapság Manor néven szerelő, később csődbe ment Marussia csapat pilótája volt, és kiváló versenyzéssel a 9. helyet szerezte meg, ezzel két pontot szerzett a sereghajtó istálló számára. Ez szinte történelmi jelentőségű tett volt, mert a 2010-ben létrehozott csapatok esetében máig ez az egyetlen alkalom, hogy bekerültek a legjobb 10 közé.

Bianchi sikere, és az ezzel együtt járó jogdíjbevétel ahhoz is hozzásegítette a Manort, hogy a csapat a HRT-vel és a Caterhammel ellentétben kikerüljön a csődvédelem alól, és továbbra is működőképes maradjon, így rövid pályafutásának csúcspontjával alaposan letette a névjegyét. A szintén francia színekben versenyző Romain Grosjean a hétvégén Bianchi sikerének állít emléket speciális sisakfestésével, ami a szabályoknak megfelelően csak részben tér el a megszokott színektől.

Vettel és csapata a focipályán segít

Hasonló gesztusra készül Sebastian Vettel is, aki egy labdarúgó all-star válogatott csapatkapitánya lesz egy jótékonysági mérkőzés alkalmával július 27-én, a mainzi Coface Arénában. Vettel versenytársát, Sergio Pérezt is soraiban tudhatja majd, ellenfelük pedig az NBA-csillag Dirk Novitzki által szervezett csapat lesz. A mérkőzést Michael Schumacher tiszteletére szervezik, a bevételt a BasKIDball kezdeményezés és koponyasérülést szenvedett betegek szövetsége között osztják meg.

– mondta Sabine Kehm, a hétszeres világbajnok menedzsere. „Örülünk, hogy Dirkkel közösen ilyen látványosságot nyújthatunk a rajongók számára, mert nagyon hálásak vagyunk a támogatásukért” – nyilatkozta Kehm, aki természetesen nem árult el semmit a továbbra is kezelés alatt álló Schumacher állapotáról.

Go see Champions for Charity in Mainz on July 27! Tickets: www.champions-for-charity.de

A photo posted by Mick Schumacher (@mickschumacher) on

A németországi focimeccs előtt természetesen Monacóban sem marad el a Nazionali Piloti már megszokott fellépése. Kedden 19 órakor Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Felipe Massa, Kevin Magnussen, Stoffel Vandoorne és Daniel Ricciardo is stoplis cipőt húz, hogy megmérkőzzenek Claudio Ranieri All Star válogatottje ellen, amelybe David Ginola, Novak Djokovic, Jonny Wilkinson, Max Biaggi, Albert Herceg és Loris Capirossi is meghívást kapott. A felajánlásokat ezúttal a gyermekeket támogató AMADE Monaco alapítvány kapja.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!