Társoldalunk:

Verstappen volt a leggyorsabb a második tesztnapon

2016.05.18. 19:21

A csapatok szerdán is Barcelonában maradtak. Ez a tesztpilóták napja volt: a Ferrari Antonio Fuocót, a McLaren Stoffel Vandoorne-t vetette be, de a legjobb időt a Spanyol Nagydíj győztese érte el.

A Spanyol Nagydíj után Max Verstappen a részvételével zajló barcelonai tesztnapot is az élen fejezte be. A Red Bullhoz nemrég előléptetett holland pilóta a Renault új erőforrását próbálgathatta, és már a délelőtt során is megfutotta a nap legjobb idejét, ami alig maradt el Sebastian Vettel keddi eredményétől. A holland tinédzser közepes és lágy gumis etapokat futott, természetesen az utóbbival ment a legjobban. Délután hosszabb etapok során nyüstölte a franciák új motorját.

Szerintem nagyon pozitív” – mondta az új motorról Verstappen. „Ma csupán a számokat és a megbízhatóságot akartuk ellenőrizni, és minden remek volt. Semmi gondunk nem adódott, egész nap tudtunk menni, és ez nekem jól jött, mert még jobban hozzá tudtam szokni az autóhoz, próbálgattunk új dolgokat a kormánykeréken, és ezek tökéletesen beváltak. Rengeteg mindent kipróbáltunk, minden nagyon jól áll.”

Verstappen autójában is új szív dobogott márForrás: 2016 Getty Images/Dan Istitene

A nap 2. leggyorsabbja a belga Stoffel Vandoorne volt, aki a McLaren-Honda színeiben kapott lehetőséget, és élni is tudott vele. Eleinte csak ezredmásodpercekkel volt lassabb Verstappennél, de legjobb körének apró szépséghibája, hogy azt a szuperlágy abroncsokkal érte el, így a wokingi csapat előkelőbb helyet szerzett a tényleges versenyképességüknél. A délutáni hűvösebb időjárást a McLarennél hosszabb etapokra és újítások kipróbálására használták.

A 3. helyen Pascal Wehrlein végzett a Mercedesszel, ami elsősorban azért meglepő, mert a német pilótának szerdán pályára sem kellett volna lépnie. Wehrleint az utolsó pillanatban hívta be a csapat Esteban Ocon helyett, mert elmondásuk szerint egy tapasztaltabb sofőrre volt szükségük új alkatrészek teszteléséhez. Ezt valószínűleg előre is tudták, így inkább arról lehet szó, hogy nem akartak közvetlen összehasonlítási alapot adni a Renault-nak, amelynek új motorját Ocon kedden már kipróbálhatta.

Wehrlein koradélután, egy időmérő szimuláció során érte el legjobb idejét, egyébként a Mercedestől megszokott maratoni programot teljesítette, és több, mint két versenytávot levezetett az Ezüstnyíllal. A Manor versenyzőjének szerepeltetése azt is jelenti, hogy Lewis Hamilton számára nem marad tesztlehetőség a szezon végéig, mivel minden istálló köteles két napot újoncok fejlesztésére szánni, Nico Rosberg és Wehrlein pedig ennek a feltételnek már nem felel meg.

A német versenyzőtől alaposan lemaradva Esteban Gutiérrez végzett a Haasszal a 4. pozícióban. A mexikói aerodinamikai méréseket végzett a délelőtt során, majd időmérős köröket futott, és meglepetésre a legjobb eredményét nem az ultralágy, hanem a szuperlágy abroncsokkal érte el.

Fouco és Wehrlein akcióbanForrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Mögötte a Ferrari fiatalja, Antonio Fouco következett 118 körrel a háta mögött, lágy gumival futott leggyorsabb körrel. Sebastian Vettel tegnapi feladataihoz hasonlóan Fouco programjában is szerepelt az időmérővel kapcsolatos problémákra kidolgozott megoldások tesztelése, de aerodinamikai méréseket is végzett és a beállításokat is próbálgatta. Mindössze 17 ezredmásodperc hátránnyal Danyiil Kvjat szerezte meg a 6. helyet a táblázaton, miután a Toro Rossóhoz száműzött orosz tovább folytatta a számára új autó testreszabását és finomhangolását.

Alfonso Celis is bő másfél versenytávot teljesített a Force India színeiben, elsősorban a Spanyol Nagydíjon már bevetett aerodinamikai csomag optimalizálásával, mögötte pedig Kevin Magnussen végzett az új fejlesztésű motorral szerelt Renault-ban. Magnussen 122 körrel járult hozzá Verstappen 118 fordulójához, így az új erőforrás ma is megtett 240 kört, és a dán pilótát annyira lenyűgözte, hogy Verstappenhez hasonlóan már a Monacói Nagydíjra „megrendelte” az új változat bevetését.

A motor remekül vezethető, jobb az előzőnél és erősebb is” – vélte. „Ez a legfontosabb, mert így normálisan folytatni tudjuk a munkát” – tette hozzá Magnussen, aki azt mondta, „mindenképpen” szeretne az új motorral indulni Monacóban, de elismerte, hogy ez nem az ő döntése.

Verstappen előzi Kinget a szerdai tesztnaponForrás: 2016 Getty Images/Dan Istitene

A Williams színeiben Felipe Massa ismét kipróbálta az „emeletes” hátsó szárnyat, amivel a 2017-es leszorítóerő szintjét próbálták szimulálni, de a grove-i istálló láthatóan nem a gyors köröket helyezte előtérbe, hiszen a brazil pilóta csupán a 9. legjobb kört érte el, ráadásul csak az utolsó helyezett Jordan King tett meg nála kevesebb kört. Így sem kell azonban szerénykedniük, mert majdnem másfél versenytávot ők is lefutottak, bár King okozott egy piros zászlós szakaszt, miután a 7-es kanyarban kicsúszott, és annyi kavicsot hordott fel a pályára, hogy a sportbírók takarítani kényszerültek utána. A tesztnap végén Massa az Autosportnak elárulta, hogy a megszerzett információ még a jelenlegi autójuk fejlesztése kapcsán is jól jöhet. „Igen, sok mindenre rájöttünk. Ez az első alkalom, hogy ilyen teszteket végzünk, és két napig olyan dolgokra összpontosíthatunk, amelyeken javítanunk kell az autónkon, mert tudjuk, hogy lemaradást okoznak a többiekhez képest. Ez egy hosszú projekt, nem holnap fogunk bemutatni egy teljesen eltérő specifikációjú autót” – nyilatkozta a brazil, aki nem részletezte, hogy mit is csináltak, „mert annyira bonyolult”, azt viszont reméli, hogy nem kell túl sokáig várnia, mire az újítások megjelennek a Williamsen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!