Vágólapra másolva!
A McLaren a hondás érában először jutott be a Q3-ba Barcelonában, és a versenyzők remélik, hogy innentől ez nem kirívó, hanem megszokott esemény lesz.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a McLaren a Honda motorjaival: egy és negyed szezon után a Spanyol Nagydíj időmérőjén először sikerült eljutnia valamelyik versenyzőjüknek a Q3-ba. Ez Fernando Alonso volt, aki a Q2-ben 11 ezreddel ki tudta szorítani Nico Hülkenberget a továbbjutók közül, és a középmezőny többi tagjától sem maradt le sokkal.

"Fantasztikus érzés, először jutottunk be a Q3-ba, ráadásul úgy, hogy nem történt dráma" - nyilatkozta a spanyol pilóta.

"Túl sokáig kellett tévén néznem a Q3-at. Jó, hogy végre részesei vagyunk a shownak."

Alonso bevitte a Q3-ba a McLarent Forrás: AFP/JOSEP LAGO/Josep Lago

"Kiélvezzük, hogy megtettük az első lépést, de nekem már egyből a pontszerzésen jár az agyam. Jól haladunk, a helyes irányba tartunk, és a fejlesztéseink mindegyike erősebbé teszi az autót" - tette hozzá. "Ugyanakkor realistának kell maradnunk: hosszú út vár még ránk, még messze vagyunk a pole pozíciótól. Ez csak egy lépés volt."

Alonso, aki hetek óta dicséri csapata fejlődését, a 10. helyről vághat neki a vasárnapi futamnak.

Button sem csalódott

A McLaren az új első légterelőből csak egy példányt tudott legyártani a Spanyol Nagydíjra, és ezt Jenson Button használja.

A brit egyelőre küszködik az autójával, de a részsikert látva ő sem csalódott.

"Szomorú, hogy feldob minket, amiért részt vehettünk a Q3-ban, de tényleg örülünk. Ez már régóta esedékes volt" - mondta. "Ez a pálya ráadásul nem kifejezetten kedvez nekünk, szóval reméljük, hogy mostantól mindegyik versenyen harcolhatunk a Q3-ért."

"Az autóm hátulja nagyon instabil volt, amit nem kedvelek, mivel így nem tudom teljes erőből támadni a kanyarokat. A tőlem telhető legjobbra törekedtem, de sosem volt erősségem ilyen autót vezetni" - folytatta. "Ettől függetlenül egész jól alkalmazkodtam, és nem rossz, hogy csupán másfél tizeddel végeztem Fernando mögött." Buttonnak ez a 12. rajthelyet jelenti a versenyre.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!