Vágólapra másolva!
Az Orosz Nagydíjon betliző istálló vezetősége le fog ülni a „túlzottan motivált” versenyzővel. Kvjat a verseny után felhívta Vettelt, és a maga részéről megpróbál túllépni a történteken.

Nagy vihart kavart Danyiil Kvjat az Orosz Nagydíj elején, amikor a 2-es kanyarban hátulról nekiment Sebastian Vettelnek, aki ezért nekiütközött az orosz versenyző csapattársának, Daniel Ricciardónak is. Kvjat néhány méterrel később ismét eltalálta a Ferrarit - emiatt Vettel már ki is esett, és a rádióban rögtön kidühöngte magát.

Egykori mentora, Helmut Marko arra nem számít, hogy Vettel a pályán fog revansot venni Kvjaton. „Szerintem Sebastian eléggé elszánt ahhoz, hogy tudja, a bosszúval nem tesz jót magának” – mondta a Red Bull tehetségkutató programjának vezetője.

Vettel már a verseny alatt beolvasott a Red Bull vezetőségének Forrás: AFP/Srdjan Suki

„Arra kell figyelnie, hogy jó rajtokat vegyen, és egyben a célba juttassa az autóját, ezért szerintem nem fog a bosszúval foglalkozni” – vélte Marko, aki elismerte, hogy Vettelnek a sanghajival ellentétben ezúttal igaza van.

Marko az Orosz Nagydíj után „túlzottan motiváltnak” nevezte Kvjatot, aki nemcsak Vettel, hanem az egész Red Bull csapat versenyét lenullázta, hiszen mindkét autójuk összetört az első balesetben. Bár a mezőny végéről folytatni tudták a futamot, a sérült autó és a rossz gumitaktika miatt Ricciardo csak a 11. helyre ért oda, Kvjat pedig 15. lett, miután 10 másodperces stop&go büntetést is kapott a verseny elején történt incidens miatt.

„Az még benne van a pakliban, hogy az ember a hazai közönsége előtt túl későn fékez, és nekimegy valakinek, de a második ütközésre ez már nem vonatkozik” – mondta Marko, aki szerint most mindenkinek le kell nyugodni, aztán a hét folyamán ismét megvitatják a témát.

There's the evidence. Daniil Kvyat watches the big screen as he hits Vettel #F1 #C4F1 #russiangp

A photo posted by Lee McKenzie (@leemckenzietv) on

„Kár ezért, mert nemcsak Vettel és Ricciardo versenyét tette tönkre, hanem a sajátját is. Egy plusz kiállást is végre kellett hajtani. Katasztrofális nap volt a Red Bull számára.”

Kvjat a verseny után személyesen nem tudta megbeszélni a történteket Vettellel, de elmondása szerint felhívta ellenfelét telefonon. A sajtónak kénytelen volt elismerni a felelősségét az első baleset kapcsán, de kijelentette: a padlógázzal vett 3-as kanyarban nem számított arra, hogy Vettel lassítani fog a defektes gumival küszködő Pérez miatt.

„Már elmondtam mindent azoknak, akikkel beszélnem kellett” – zárta rövidre. „A csapaton belül az építő jellegű kritika dívik. A pontokat már nem kaphatjuk vissza, a kiabálás nem segít rajtunk. Magamtól is felfogtam, hogy hibáztam” – mondta.

„Azok, akik továbbra is erről akarnak beszélni, tegyék csak nyugodtan. Tanulni fogok ebből, hiszen az a következmény, hogy a csapat nem szerezte meg a pontokat, amiket kellett volna. Alapvetően szerintem túl vagyunk ezen az ügyön. Hibázni emberi dolog.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!