Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédő autójában kicserélték a sebességváltót, ezért 5 hellyel hátrasorolják a sanghaji rajtrácson. A Mercedesnél azt mondják, Hamilton itt veszít ezzel a legkevesebbet.

Két versenyhétvége után sebességváltót cserélnek Lewis Hamilton autójában, de büntetlenül ezt csak hat forduló után tehetnék meg, ezért a világbajnoki címvédő 5 helyes rajtbüntetést kap. Erről maga Hamilton számolt be elsőként Instagram csatornáján, ahol köszönetet mondott az őt fogadó rajongóinak.

„Kemény hétvégém lesz, 5 helyes rajtbüntetéssel fogok indulni sebességváltó csere miatt, de nektek köszönhetően energiával teli, motivált és biztos vagyok abban, hogy visszanyerhetjük a hátrányt.”

Az ominózus baleset Bahreinben Forrás: DPPI media

A csapat szerdán ellenőrizte a Bahreinben is használt egységet, ekkor döntöttek elővigyázatosságból a csere mellett, az Autosport szerint egy repedés miatt. Nem erősítették meg, de

nem kizárt, hogy az aggodalmak oka az ütés, amit Hamilton autója a bahreini rajtnál kapott,

amikor Valtteri Bottas jobbról nekiment a Mercedesnek. A brit pilóta sérült autóval is befejezte a futamot a 3. helyen, de az istálló inkább nem kockáztat.

a soron következő pályákhoz képest, így a rajtbüntetés összesített hatását Sanghajban kisebbnek ítéljük meg” – foglalta össze a Mercedes szóvivője a Motorsport.com-nak.

Hamilton az első két versenyhétvégén megszerezte a pole pozíciót, de mindkét alkalommal gyengén rajtolt, és több helyet is vesztet. Bahreinben ráadásul Bottas neki is ment az autójának, így a teljes táv során hátrányba került, de így is felzárkózott a 3. helyre, miután Ausztráliában 2. lett az első két futamot megnyerő csapattársa, Nico Rosberg mögött.

Hamiltonra (balra) Kínában is felzárkózás vár Forrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

„Ez biztosan könnyű hétvége lesz Nico számára” – mondta Hamilton csütörtökön. „Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem dolgoztathatom meg a pénzéért, bárhonnan is rajtolok. Olyan keményen fogok hajtani, ahogy csak tudok” – közölte, és úgy vélte, a rajtbüntetés

A brit pilóta elmondta, az idei helyzete nem 2014-re emlékezteti, mert akkor már a szezon második futamától megkezdte a felzárkózást, de így is élvezi a helyzetét.

„A kihívás számomra egy feltárulkozó lehetőség, és ez nagyon izgatottá tesz. Remélhetőleg a büntetéssel együtt is a lehető legjobb helyről fogok rajtolni. Imádok versenyezni, és a hétvégén erre szükség is lesz ahelyett, hogy az élen autóznék.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!