Vágólapra másolva!
Eric Boullier reméli, hogy a kétszeres világbajnok Kínában visszaülhet az autóba, de biztos benne, hogy a meggyőző teljesítménnyel bemutatkozó újonc legközelebb még jobb munkát végezne.

A McLaren idei első pontját szerezte Bahreinben az újonc Stoffel Vandoorne, aki a csütörtökön félreállított Fernando Alonso helyét foglalhatta el. A wokingi istálló többször is megpróbálta kicsikarni, hogy a sérült kétszeres világbajnok rajtengedélyt kapjon, de végül a tavalyi GP2-es győztes teljesíthette a hétvégét. Vandoorne először lenyomta az időmérőn küszködő csapattársát, Jenson Buttont, majd vasárnap a McLaren idei első pontját is megszerezte.

„Látványosan szerepelt a hétvégén” – mondta Vandoorne-ról főnöke, Eric Bouller az El Mundo Deportivo-nak. „Meglepett, hogy

mindig nagyon nyugodt volt, és a beállítások sem okoztak gondot számára. Az új generációs versenyzőknek nagyon sok erősségük van, és számos jelenlegi pilótával elbánnak majd, mi azt szeretnénk, hogy Stoffel is legyen közöttük. Biztosan ő lesz a következő Alonso vagy Button.”

Vandoorne letette a névjegyét Forrás: DPPI media/Frederic Le Floc H

Boullier szerint a hétvégi eredmények Vandoorne önbizalmának is jót tesznek, és úgy véli, nem hátrányos, inkább előnyös volt, hogy a fiatal belga csak az utolsó pillanatban ért oda Bahreinbe. A francia szakember szerint ha Kínában is Vandoorne vezetne, „nyilvánvalóan még jobban szerepelne, de reméljük, nem lesz rá szükség” – utalt Alonso várható visszatérésére. „Ha viszont mégis, a csapat már biztosan tudja, hogy (Vandoorne) képes elvégezni a feladatát.”

A Sky Sports vasárnapi adásában Alonso 99%-os valószínűséggel állította, hogy a jövő hétvégi Kínai Nagydíjon rajthoz állhat majd.

Alonso visszatérése csak idő kérdése Forrás: AFP

Vandoorne elsősorban Button helyére lehet veszélyes, mivel a brit pilótának megint lejár a szerződése a szezon végén. A 2009-es világbajnok helyzetét a Bahreinben történtek sem könnyítették meg, de Boullier szerint

Buttonnak a legjobb 7 között kellett volna végeznie,

ha műszaki hiba miatt nem esik ki már a futam elején, ráadásul az is elképzelhető, hogy már az időmérőn sem működött megfelelően az autójában a Honda motor.

„Jenson megjegyezte, hogy szombaton furcsa zajokat hallott az erőforrás felől, de az adatokon nem láttunk semmit” – mondta Juszuke Haszegawa, a Honda F1-es programjának vezetője. „Nem tudjuk, hogy ennek köze volt-e a meghibásodáshoz” – ismerte el, majd hozzátette, bár a hajtásláncuk az idén sokkal megbízhatóbb a tavalyinál, további problémákra számít. Button kiesése "nem ért minket meglepetésként, de ettől még nagyon sajnálatos, szégyelljük magunkat miatta.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!