Társoldalunk:

Button úgy érzi, 5. lehetett volna a McLarennel

2016.04.04. 11:03

A Bahreini Nagydíj elején nagyon jónak érezte az autóját, de műszaki hiba miatt kiesett. Vandoorne pontszerzéssel debütált, és örül, hogy megmutathatta, mire képes.

A McLaren versenyzői sokkal jobbnak érzik az idei autójukat, mint a tavalyit, de az eredményeken ez egyelőre nem látszik: az istálló a Bahreini Nagydíjon, Stoffel Vandoorne 10. helyének köszönhetően szerezte meg az idei első pontját. A Fernando Alonso helyére beugró újonc elégedetten távozhat Bahreinből, a futamot idő előtt befejező Jenson Button viszont rendkívül csalódott volt.

Button remekül rajtolt, és a 7. körben már a 9. helyen autózott, amikor hirtelen elszállt a motorerő, és le kellett parkolnia a McLarent. A csapat először az ERS hibájára gyanakodott, de később azt mondták, még nem tudni, mi romlott el a Honda motorban. Button szerint azért is különösen bosszantó a kiesés, mert a futam hátralévő részében több pozíciót javíthatott volna.

„Úgy éreztem, ma tényleg sok pontot szerezhetünk, pedig ez elég régen sikerült utoljára. De ez sem a mi napunk volt" – nyilatkozta. „Ezt nehéz megemésztenem, mert most tényleg jó volt a tempónk. Amikor a 9. helyen haladtam két másik autó mögött, a benzinnel és a gumikkal is spóroltam, és felkészültem a támadásra. Erre viszont már nem volt időm."

„Akikkel a kiesésem előtt versenyeztem (Romain Grosjean és Max Verstappen), az 5. és 6. helyen végeztek" – tette hozzá a brit. „A hosszú etapjaim az egész hétvége során nagyon jók voltak, ezért úgy gondolom, én is végezhettem volna az 5. vagy 6. helyen."

Button versenye jól indultForrás: DPPI media

Button igyekszik a pozitívumokra gondolni, mert úgy gondolja, a McLaren a bahreini hétvégén is sokat javult. „A második szabadedzésen és a Q1-ben is remek volt a tempóm, nagyon közel kerültünk a Q3-hoz. A Q2 nem jött össze, de már tudjuk, mi volt a baj – a gumik túlmelegedtek, mielőtt megkezdtem volna a körömet. A futamon nagyon jól rajtoltunk, és úgy tűnt, nagyszerű versenyünk lehet."

Vandoorne megtette, amit lehetett

Vandoorne csütörtök délután éppen Japánban volt, amikor megtudta, hogy ő vezeti Alonso autóját Bahreinben, de már a pénteki szabadedzéseken is biztató volt a tempója, szombaton pedig legyőzte az időmérőn Buttont. A futamon sem hibázott, és egy tiszta verseny után megszerezte első F1-es pontját.

„Nagy lehetőséget kaptam ezen a hétvégén, örülök, hogy ki tudtam hozni belőle a lehető legtöbbet" – mondta a 24 éves belga, aki sokak szerint megérdemelné, hogy jövőre már állandó versenyző legyen a McLarennél. „Megmutattam, mire vagyok képes. Most nem tehetek mást, mint várok, és majd meglátjuk, mi történik."

"Szerintem kihoztam a hétvégéből, amit lehetett. Szereztem egy pontot, ezzel az első F1-es hétvégémen elégedett lehetek. Leginkább annak örülök, hogy nem hibáztam, a pontszerzés csak hab a tortán" – mondta a GP2 tavalyi bajnoka. „Gyerekkorom óta arról álmodtam, hogy egyszer Forma-1-es versenyző leszek, ezért igyekeztem kiélvezni a hétvégét."

Vandoorne egyelőre nem gondol arra, hogy a Kínai Nagydíjon is rajthoz állhat-e, egyszeri lehetőségként tekint a Bahreini Nagydíjra. Alonsónak újabb orvosi vizsgálatokon kell átesnie, mielőtt az FIA orvosai megadják neki a rajtengedélyt, de a spanyol vasárnap azt mondta, 99 százalékban biztos benne, hogy két hét múlva már versenyezhet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!