Társoldalunk:

Checo sportszerű srác, rögtön elnézést kért

2016.04.04. 16:22

Sainz nem haragszik a Force India versenyzőjére a bahreini ütközés miatt, amely azonban tönkretette a versenyét.

Mivel a Toro Rosso egyik versenyzőjét az év végén várhatóan előléptetik a Red Bull Racinghez, a csapaton belüli párharcnak nagy tétje van. Ezért nem meglepő, hogy a melbourne-i idénynyitón Max Verstappen nyíltan szembeszállt a főnökeivel, amiért márkatársa, Carlos Sainz korábban cserélhetett kereket, s így egy hellyel előtte ért célba. A vasárnapi Bahreini Nagydíjon viszont a spanyol pilóta kiesett, ezért már 7 pont a hátránya Verstappenhez képest, akit az előkelő 6. helyen intettek le.

Sainz nem a saját hibájából adta fel a küzdelmet, hanem azért, mert

a 2. körben Sergio Pérez nekiment, amitől az autóján megsérült a padlólemez és a kormánymű.

Mivel a Toro Rosso oldalra húzott, 29 kör után végleg beállt vele a bokszba, pedig szerinte „sok" pontot szerezhetett volna a versenyen.

„Katasztrófa volt. Semmi értelme nem volt már az elején úgy erőlködni, mintha mindjárt vége lenne a világnak. Nem vagyok boldog" – mondta Sainz. „Az egyik McLarennel szemben próbáltam védekezni. Ez sikerült is, de a Force India hirtelen feltűnt a semmiből, és belém jött."

Az ütközés után Sainznak is kereket kellett cserélnieForrás: AFP/Andrej Isakovic

Sainz elkeseredése érthető, hiszen pályafutása 21 nagydíjából ez már a 8. volt, amelyről kiesett – de most először nem műszaki hiba, hanem baleset miatt. Elárulta, hogy Pérez utólag „bocsánatot kért, mert kétség sem férhetett hozzá, hogy a futamnak abban a szakaszában felesleges volt, amit csinált. Sportszerű volt.

Checo tisztességes srác, amikor meglátott, rögtön odajött hozzám,

megrázta a kezemet, és azt mondta: bocs, haver! Semmi bajom nincs vele."

Péreznek az ütközés miatt be kellett állnia a bokszba, emiatt hátrányba került, és végül a 16. helyen ért célba, hiába teljesítette csak két kiállással a maradék 55 kört. Azt mondta, az elrontott időmérő után a verseny elején igyekezett minél több pozíciót javítani.

„Sikerült nagyszerűen rajtolnom, rögtön feljebb kapaszkodtam" – emlékezett. „Sajnos a 2. körben összeütköztem Sainzcal, ami tönkretette a versenyemet. A szélárnyékában voltam, amikor rámentem a belső íven felhalmozódott gumitörmelékre, és emiatt egyszerűen nem tudtam eléggé lefékezni."

Sainz – aki az időmérőn 44 ezredmásodperccel kapott ki a csapattársától – ugyanakkor erőt merített Verstappen helyezéséből. „Tudjuk, hogy gyors autónk van, még ezen a pályán is jól ment, amelyhez pedig nem igazán passzol" – mondta. „Versenyképesek voltunk, különösen az alternatív stratégiánk révén, amelyet az tett lehetővé, hogy nem vettünk részt a Q3-ban."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!