Vágólapra másolva!
Meglepetésre a McLaren veteránja zárta a 3. helyen a Bahreini Nagydíj második szabadedzését a két Mercedes mögött. Újdonsült csapattársa, Stoffel Vandoorne szintén jól vizsgázott az első bevetésén.

Noha csak egy tét nélküli szabadedzésről volt szó, a McLaren-Honda újkori történetében mégis ritka alkalom, hogy az egyik autójuk a 3. helyen végzett egy hivatalos F1-es tréningen. Pénteken így történt Bahreinben: Jenson Button a koraeste rendezett második szabadedzésen vette üldözőbe a két Mercedest, de egyelőre nem tudta megmondani, hogy 1,28 másodperces hátránya megfelel-e a tényleges erőviszonyoknak.

– lelkesedett a 2009-es világbajnok. „Már az első szabadedzésen is ugyanez volt a helyzet. Akkor a második etap során több üzemanyagot vittem, így nem igazán tudtam értékelhető kört futni, de szerintem különben ugyanilyen versenyképesek lettünk volna” – mondta a brit a délutáni 14. helyéről.

Button eredménye a McLaren szebb napjait idézte Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Button szerint az autó balansza megfelelő, jobb érzetet kelt, mint Melbourne-ben, és a megbízhatósággal sem volt semmi gondja.

„Mókás olyan autóval menni végre, amit élmény vezetni” – tette hozzá. „Pozitív napunk van, a hosszabb etapok terén még rengeteg teendőnk lesz holnap, különösen a keményebb keverékekkel. Biztos vagyok abban, hogy több autó is versenyképesebb lesz a mainál, de ma mi voltunk a 3. leggyorsabbak, ez is nagyszerű.”

A McLaren eredménye láttán az ellenfelek is felkapták a fejüket: „Jenson tempója meglepő, bár nem az övé, hanem a csapaté!” – pontosított a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo.

Még ha csak öt kiló üzemanyag is volt Jenson autójában, akkor is jó köridőt ért el” – mondta az ausztrál.

Alonso a bokszból figyelte csapattársai szereplését Forrás: DPPI media/Florent Gooden

A rutinos brit pilóta szereplése mellett az újonc Stoffel Vandoorne bemutatkozása miatt is érdemes volt figyelni a McLarenre. A belga fiatal a sérült Fernando Alonsót váltotta, de

a kétszeres világbajnok is Bahreinben maradt,

és tanácsokkal látja el a 24 esztendős GP2-győztest, aki az idei McLarent ma vezette először, ennek ellenére felkészültnek érezte magát a feladatra, hiszen jól ismeri a wokingi istálló belső működését.

Tanulnivalója azonban így is rengeteg akad, mert elmondása szerint Japán és Bahrein között, a repülőn próbálta bemagolni az autó használati utasítását, valamint az új rádiós szabályokat, és más üzemeltetési feladatokat.

Vandoorne először vezethette az idei McLarent, de gyorsan otthon érezte magát Forrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

Vandoorne délután aerodinamikai méréseket és egyéb teszteket végzett, így csak a közepes keverékű gumit használhatta, este viszont a szuperlágy gumival a 11. helyig jutott, bő 7 tizedmásodperccel lemaradva Buttontól.

– jelentette ki Vandoorne eredményéről Button a második szabadedzés után. „Nagyon jól beilleszkedett, ahogy erre számítottunk is, tehetséges versenyző. ”

Vandoorne maga a Sky Sportsnak kijelentette, „100%-osan felkészültnek” tartja magát: „Nagyon jól alakult a mai napom. Kellemesen éreztem magam az autóban, a második szabadedzésen már jó visszajelzéseket adott. Rengeteg operatív dolgot meg kellett tanulnom, de egyelőre minden remekül megy. Ki kell élveznem ezt a lehetőséget. Tesztelés nélkül soha sem ideális beugrani az autóba, de eddig mindkét edzés jól alakult.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!