Társoldalunk:

Alonso ezt 20 éve nem élhette volna túl

2016.03.23. 18:33

Max Mosley, az FIA volt elnöke ismét felhívta rá a figyelmet, hogy milyen hatalmas fejlődésen ment keresztül az F1-es autók biztonsága Ayrton Senna halála óta.

Másfél évtizede tartó F1-es pályafutásának egyik legveszélyesebb balesetét élte túl Fernando Alonso a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíjon. A spanyol pilóta ellenfele, Esteban Gutiérrez autójába rohant bele nagy sebességgel, majd keresztben a kavicságyba csúszott, amelyben elakadt, így McLarenje orsószerűen megpördült a tengelye körül, végül a falnak támaszkodva állt meg. Alonso sértetlenül szállt ki a roncsból. Max Mosley, az FIA korábbi elnöke kétli, hogy ez 20 éve is így történt volna.

„Nem hinném” – mondta brit újságíróknak. „Részletes elemzés nélkül nem tudhatjuk biztosan, de az ilyen balesetek általában súlyos vagy halálos sérüléseket okoztak. Örömteli, hogy ezeket a kockázatokat nagyban sikerült csökkentenünk. Még mindig akadnak rémes balesetek, mint Jules (Bianchié), de súlyosnak tűnő bukások esetén is lehet rá számítani, hogy a versenyző megússza, ami 20 évvel ezelőtt nem volt jellemző” – jelentette ki Mosley.

A legfrissebb hírek szerint Alonso autójának motorja is megúszta a bukást, sőt még a McLaren karosszériája is javíthatóForrás: AFP/© News Ltd/Alex Coppel

„Ez Sid Watkinsnak, nagyon felkészült munkatársainak és a csapatoknak köszönhető” – emelte ki az F1 korábbi főorvosának érdemeit. „Tudományos megközelítésre volt szükség, ez nagy változást hozott az 1994-es imolai futam és Ayrton Senna halála után.

Nagyon megnyugtató, ahogy Alonso megúszott egy ilyen bukást. Jó látni a kemény munka eredményét, hiszen igen komoly ütközésről volt szó” – mondta becsapódásról, melynek során a mérések szerint 46 G-s lassulás lépett fel.

Az óriási baleset ugyanakkor egyesek szemében a jövőre tervezett F1-es bukókeret létjogosultságát is megkérdőjelezte. Az elszabaduló, és a sisakok felé repülő tárgyak ellen az istállók egy szélvédő nélküli, vagy azzal kiegészített, merev szerkezettel védenék a pilóták fejét. Aggodalomra ad okot, hogy így a versenyzők kimentése és a menekülésük is nehezebbé válhat.

Alonso önállóan és sértetlenül szállt ki a roncsbólForrás: AFP/Paul Crock

Ezt Alonso szerint is át kell gondolni. "Én könnyen kimásztam, de meg kell ezt néznünk, hogy a bukókerettől nehezeb lenne-e” – vélte a kétszeres világbajnok. Az elemzést az idei szezontól kötelezővé tett, nagysebességű kamera is segíti, amely szenzorokkal kiegészítve részletes adatokkal szolgál a versenyző fejének mozgásáról.

Minden az Alonso-balesetről

Pat Symonds, a Williams technikai igazgatója szerint így azt is meg tudják vizsgálni, hogy Alonso túlélési esélyeit hogyan befolyásolta volna a bukókeret. „Lehetővé válik, hogy összevessük ezt azzal, mintha egy sértetlen bukókeret is ott lett volna. A raliautók példájából már tudjuk, hogy ha a bukócső közel van a versenyző fejéhez, és becsapódáskor beleüti a fejét, akkor sokkal rosszabb helyzet alakul ki, mintha semmi sem lett volna ott.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!