Vágólapra másolva!
Az FIA pénteken nyilvánosságra hozta a 2016-os Sportszabályzat végleges változatát, benne a folyamatos kieséses szisztéma részleteivel.

Hosszas vajúdás után végre megszülettek a Forma-1 új, folyamatos kiesésre épülő időmérőjének részletei. Az FIA pénteken nyilvánosságra hozta a 2016-os Sportszabályzat végleges változatát, amelynek a 33. cikkelye nem tartalmaz meglepetéseket: a rendszer a vártnak megfelelően működik majd.

Már a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjon bemutatkozik a folyamatos kieséses időmérő Forrás: NurPhoto/Joan Valls/Urbanandsport/Nurphoto/Joan Valls

A korábbiakhoz hasonlóan továbbra is három szakaszra épül, ezek így alakulnak:

Q1
14.00-14.16 (16 perc)

Aki a 7. perc leteltekor az addig elért legjobb ideje alapján éppen az utolsó helyen áll, kiesik, vissza kell térnie a bokszba. Értelemszerűen ő lesz az időmérő utolsó, 22. helyezettje. Ezután másfél percenként, vagyis pontosan 8.30, 10, 11.30, 13 és 14.30 perccel a Q1 kezdete után ugyanilyen módon újra kiesik, aki a még versenyben lévők közül utolsó a tabellán.

Amikor a 16 perc letelik, annyiban más a helyzet, hogy az eddigiekhez hasonlóan még mindenki befejezheti a már időben megkezdett körét, és az utána kialakult végleges rangsor szerint esik ki a még versenyben lévők közül az utolsó, azaz az abszolút tabella 16. helyezettje.

A kiesések és a helyezések tehát így alakulnak:

  • 07.00 perc – 22. helyezett
  • 08.30 perc – 21. helyezett
  • 10.00 perc – 20. helyezett
  • 11.30 perc – 19. helyezett
  • 13.00 perc – 18. helyezett
  • 14.30 perc – 17. helyezett
  • 16.00 percig megkezdett körök alapján – 16. helyezett

A Q1-ben 7-en esnek ki, a Q2-be 15-en jutnak tovább.

Q2
14.24-14.39 (15 perc)

Ugyanúgy működik, mint a Q1, csak nem a 7., hanem a 6. perc után kezdődnek a kiesések:

  • 06.00 perc – 15. helyezett
  • 07.30 perc – 14. helyezett
  • 09.00 perc – 13. helyezett
  • 10.30 perc – 12. helyezett
  • 12.00 perc – 11. helyezett
  • 13.30 perc – 10. helyezett
  • 15.00 percig megkezdett körök alapján – 9. helyezett

A Q2-ben is 7-en esnek ki, a Q3-ba a korábbiakkal ellentétben nem 10-en, hanem csak 8-an jutnak tovább.

Q3
14.46-15.00 (14 perc)

Ez is ugyanúgy működik, mint a Q1 és a Q2, csak az 5. perc leteltével kezdődnek a kiesések:

  • 05.00 perc – 8. helyezett
  • 06.30 perc – 7. helyezett
  • 08.00 perc – 6. helyezett
  • 09.30 perc – 5. helyezett
  • 11.00 perc – 4. helyezett
  • 12.30 perc – 3. helyezett

Így az utolsó másfél percben, 12.30-14.00 perccel a Q3 kezdete után már csak ketten harcolnak a pole pozícióért. Ők ugyanúgy befejezhetik a 14. perc letelte előtt megkezdett köreiket, mint a Q1-ben és a Q2-ben, a végső rangsor azután alakul ki.

A gumik használatára vonatkozó szabály nem változott,

vagyis a Q3 résztvevőinek azzal a szettel kell rajtolniuk, amellyel a Q2-ben a legjobb körüket futották – feltéve, hogy azok nem esőgumik voltak, és a verseny startjakor sem esik.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!