Társoldalunk:

Semmi értelme hősködni a bukókeret ellen

2016.03.05. 13:34

Ricciardo kiosztotta a bizarr látványt nyújtó fejlesztés miatt hőbörgő Hülkenberget, Vettel pedig közölte, nem érdekes, hogy néz ki a bukókeret, ha életeket ment. Hamilton ha tehetné, fel se szereltetné az autójára.

Megosztja az F1-es mezőnyt a Ferrari pilótái által csütörtökön és pénteken kipróbált bukókeret. Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel is azt mondta, érdemben nem korlátozza a kilátást a nagyobb testektől védő szerkezet, de Lewis Hamiltont és Nico Hülkenberget nem győzte meg az újdonság. A brit pilóta az F1 történetében „a legrosszabbul kinéző barkácsolásnak” nevezte a keretet, Nico Hülkenberg pedig úgy vélte, az F1-nek továbbra is veszélyesnek kell maradnia.

„Hallottam, hogy Hülkenberg mondott ezt-azt, amivel nem értegy egyet, mert semmi szükség hősködésre ebben a helyzetben” – közölte Daniel Ricciardo, és a bukókerettel kapcsolatban leszögezte: „Nem változtatja meg a sportot, és nem lassítja le az autót, csupán extra védelmet nyújt számunkra a repülő objektumokkal szemben. 

Räikkönen próbálta elsőként, szerinte "okés" voltForrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Nem tudom, miért veri a mellét emiatt, semmi értelme nincs” – nyilatkozta az F1-es pilótáktól szokatlanul világosan. Ricciardo azt is hozzátette, „az autók 2008-ról 2009-re is nagy változáson mentek keresztül (vizuálisan), és elég rondák voltak”, szerinte „a bukókeret nem ennyire drámai.” Vettel pénteken megvédte a szerkezetet, és Carlos Sainzcal egyetértve kijelentette, mindegy, hogy néz ki a bukókeret, ha a szerkezet életeket menthet.

„Alapvetően egyetértek azzal, hogy nem néz ki túl jól, de közben segít javítani a biztonságot, és életeket menthet. Az elmúlt négy évben legalább két versenyzőt tudok említeni, akik még ma is velünk lennének, ha ez a rendszer létezett volna." Közölte: „Lehet, hogy nagyon csúnya, de semmi sem vetekedhet azzal, hogy Henry Surtees és Justin Wilson már nincs közöttünk”

Hamiltont viszont nem győzte meg: „Imádom ezt a sportot, és az F1-es autók nagyon különlegesen néznek ki, de úgy érzem, elvesztették a vagányságukat, ami az 1980-as és 1990-es években még megvolt, ráadásul nagyon drasztikusan. Számomra ez már nem is F1.”

A bukókerettel kapcsolatban pedig azt nyilatkozta: „Ha bevezetik, remélem, dönthetünk majd arról, hogy használjuk-e vagy sem, és nem kényszerítik ránk, hiszen végül is a saját biztonságunkról van szó” – idézte a BBC. „Megértem, hogy a biztonság óriási ügy, és ezen mindig dolgoznunk kell, de nem ez a megoldás."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!