Vágólapra másolva!
Noha korábban úgy tűnt, a szoftver átírása miatt legfeljebb a májusi Spanyol Nagydíjon vezethetik be a folyamatos kieséses időmérőt, megint fordult a kocka. A csapatok hiába szerették volna, ha a Q3 marad a régiben, valószínűleg az is változik.

Brit lapértesülések szerint már a két hét múlva esedékes Ausztrál Nagydíjon bevezetik az újfajta időmérőt, amelyben a Q1, Q2 és a Q3 során is folyamatosan búcsúznak majd a versenyzők. A 16/15/14 perces szekcióra tagolt kvalifikáción 7/6/5 perc után indul a daráló, utána 90 másodpercenként az aktuális tabella utolsó helyezettje számára véget ér a küzdelem.

A WMSC-től is zöld jelzést kapott az új időmérő Forrás: NurPhoto/Joan Valls/Urbanandsport/Nurphoto/Joan Valls

Korábban úgy hírlett, hogy a programozóknak nincs elég idejük átírni az időmérés szoftverét, ezért a május közepi Spanyol Nagydíjig nem lesz változás. Az Autosport és a Sky Sports információja szerint azonban a FOM (Formula One Management) jelezte a pénteken ülésező Motorsport Világtanácsnak (WMSC), hogy mégiscsak át tudják programozni a rendszert, így az FIA a szervezete Genfben el is fogadták a kvalifikáció átalakítását.

Mégpedig az eredetileg tervezett módon, vagyis

mindhárom etapban folyamatosan zsugorodik majd a mezőny.

A csapatok azt szerették volna, hogy a Q3 ne változzon, vagyis mindenki végig versenyben maradjon a pole pozícióért, de a WMSC elvetette ezt, így az utolsó másfél percben már csak ketten harcolhatnak majd érte.

A mezőnyben nem aratott osztatlan sikert a reform, többek közt a Ferrari sem támogatja.

A Red Bullnál ugyanakkor örülnek, hogy valami összekeverheti a paklit – a részükről ez érthető, hiszen az ő autójuk a turbókorszak óta csak ritkán tartozik a leggyorsabbak közé. Néhány élversenyző, köztük Nico Rosberg és Fernando Alonso ugyanakkor kritizálta a sport vezetését, amiért átgondolatlanul, amatőr benyomást keltve próbálták életbe léptetni az új időmérőt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!