Vágólapra másolva!
A Mercedeshez hasonlóan a Ferrari is egy filmforgatás ürügyén próbálhatja ki először az idei F1-es autóját, csak napokkal később.

Pontosan két hét múlva kezdődnek az idei első hivatalos F1-es tesztek, amelyekre a Sauber kivételével valamennyi istálló az új autójával készül. Korábban felmerült, hogy a Mercedes akár már a jövő héten kipróbálhatja új modelljét Silverstone-ban egy filmforgatás keretében, és Olaszországból most olyan hírek érkeztek, hogy a Ferrari is hasonló terveket szövöget. A Scuderia azonban a barcelonai teszt helyszínén, február 21-én, azaz a teszt kezdete előtti napon vinné pályára 667-es kódjelű új autóját.

Az értesülést a Ferrari ügyeiben otthonosan mozgó szakblogger, Leo Turrini osztotta meg. Azt is tudni véli, hogy a Scuderia osztozna a pályán fiókcsapatával, az idén debütáló Haas istállóval, amely szintén aznap járatná be fennállása első F1-es autóját. A beszámolóból az nem derül ki, hogy e két csapat aznap tart-e hivatalos bemutatót is, vagy zárt kapuk mögött dolgoznak majd.

Az új Ferrarit is bejárathatják az első éles tesztnap előtt Forrás: AFP

Közben a versenyzők is egyre jobban várják a tesztek kezdetét, hiszen ezek adják meg az első benyomásokat azzal kapcsolatban, hogy milyen év vár rájuk. A finn Iltalehti című lap megszólaltatott egy bennfentest, aki szerint Kimi Räikkönen egy rendezvényen azt mondta neki, „rögtön tudni fogja, milyen jó az autója, amint megkezdi a tesztelést. Úgy vélte, érezni fogja, milyen évre számíthat, amint a kezébe vette a kormányt."

Az idei szezon egyik érdekes kérdésének ígérkezik, hogy milyen teljesítményt nyújt majd az újonc Haas istálló, a csapatfőnökük azonban nem hagyott kétséget az elképzelései felől. „Nem akarunk nagyképűnek tűnni, de pontokra fogunk hajtani" – idézte a Motorsport Gunther Steinert. „Legalábbis a pontokat célozzuk meg. A legfontosabb, hogy megmutassuk, a nulláról is fel lehet építeni egy új F1-es csapatot" – magyarázta a Jaguar volt technikai igazgatója.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!