Vágólapra másolva!
Legalábbis ezt reméli a franciák technikai igazgatója, aki ugyanakkor semmi meglepőt nem talál abban, hogy eddigi partnerük továbbra is kiemelt bánásmódot szeretne. A Renault az idén még a motorok terén is mindent 2017-nek rendel alá, egyelőre a tavalyi specifikációból indulnak ki. Rémi Taffinel beszélgettünk.

A Renault küszködését valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, a Red Bull-lal folytatott, kis híján válással végződő családi perpatvaruk az utóbbi hónapok egyik legfelkapottabb szappanoperája volt. Miután ők voltak a hibrid turbómotorok bevezetésének fő szószólói, alulbecsülték a kihívás nehézségét, és a fejlesztések terén bizarr módon rögtön jelentős lépéshátrányba kerültek a riválisaikkal, mindenekelőtt a Mercedesszel szemben.

Tavaly pedig ahelyett, hogy hozzájuk felzárkózva kiköszörülték volna a csorbát, még jobban lemaradtak tőlük, ami a végletekig próbára tette a Red Bull-lal kötött házasságukat. Ez vezetett odáig, hogy a Renault a télen úgy döntött, újra saját csapatot indít a Forma-1-ben; az volt a benyomásuk, hogy a babérokat végig a Red Bull aratta le, a kudarcokért viszont kizárólag őket tették felelőssé. Az F1-es szereplésük így negatív reklám volt.

A Renault-nál úgy érezték, a Red Bull folyamatosan nyomasztja őket Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Dan Istitene

Az együttműködést más formában, de mégiscsak sikerült megmenteni: a Red Bull – igaz, Tag Heuer névre átcímkézve – az idén is a Renault hajtásláncát használja majd, ami azonban az eddigiekhez képest teljesen más alapállást jelent. Habár a Milton Keynes-i istálló, pontosabban szókimondó főtanácsadója, Helmut Marko továbbra is kiemelt bánásmódot szeretne, mondván, a Renault a gyári csapatával egyelőre úgysem érhet el annyit, mint velük (amiben lehet némi logika), már fordítva ül a lovon.

– jegyezte meg száraz mosollyal a Renault motorprogramjának apró termetű, dinamikus technikai igazgatója, Rémi Taffin Guyancourt-ban, ahol a francia vállalat a héten bemutatta újraindított gyári alakulatát. „Ő is csak a legjobbat akarja a csapatának, azt szeretné, ha nyerne. Meglepve az igazat megvallva akkor lennék, ha az ellenkezőjét hajtogatná. Ugyanazt a motort fogják kapni, mint a gyári csapat, és mivel azt győzelemre próbáljuk vinni, ebből valószínűleg ők is profitálni fognak."

Ez fontos körülmény: noha a Red Bull az alkudozás során meglebegtette, hogy megvásárolja, aztán házon belül önállóan fejleszti tovább a Renault motorját, Taffin ismét hangsúlyozta, hogy ez az ötlet a fantázia birodalmába tartozik, mert a szabályok eleve nem teszik lehetővé.

A Red Bull nem kaphat más specifikációt, mint amilyet a gyári csapat is használni fog.

Egy lényeges különbség mégis lesz. A Renault-nál tavaly úgy érezték, csak kárt okoz, hogy a Red Bull az erőszakosságával belehajszolja őket olyan fejlesztésekbe, amelyekkel nem értenek egyet, vagy legalábbis elhamarkodottak. Ez a tempókülönbség nagyban hozzájárult a két fél kölcsönös frusztrációjához, és Taffin azt reméli, a nyomás egészségesebb lesz, ha a cégen belülről jön.

Két tűz között: a Renault ügyvezetője, Cyril Abiteboul (középen) Christian Horner és Helmut Marko szorításában Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Mark Thompson

„Szerintem a Red Bull akkor is többet követelt volna, ha 2014-ben és 15-ben jobb döntéseket hozunk" – mondta. „A Renault-val a hátunk mögött megkapjuk azt a szabadságot, hogy két-három évre előre tervezhetünk, nem kell folyton a következő versenyre megcsinálnunk, amit kérnek."

2016 csak átmeneti év

Ezzel végeredményben akár a Red Bull is jól járhat majd. De nem az idén, Taffin ugyanis nem csinál titkot belőle, hogy

a 2016-os szezont a motorok terén is átmenetinek szánják,

és a következőnek rendelik alá.

„Persze az idén is minden második hétvégén versenyeznünk kell, de csak abba fogunk belevágni, ami 2017-re hasznosnak tűnik" – magyarázta. „2016-ban még szerénynek kell lennünk. Célba akarunk érni a versenyeken, és egyre gyorsulni szeretnénk, de mindent a következő évre építünk."

Noha nagyobb előrelépést ígérnek, mint az elmúlt két évben bármikor, ezzel a filozófiával összhangban egyelőre azt a „D-specifikációjú" hajtásláncot fejlesztik tovább, amely a tavalyi szezon végén, Daniel Ricciardo autójában mutatkozott be a Brazil Nagydíjon. Ez meglepő lehet, ha arra gondolunk, hogy látszólag nem volt különösen jobb az elődjénél, sőt a Red Bull vonakodott bevetni (az abu-dzabi idényzárón vissza is tértek a régihez), de Taffin azt állítja, eleve csak tesztelési célra szánták.

Az új ERS fejlesztésében az Infiniti is részt vesz Forrás: Farkas Péter - Origo

Ha az új részegységek működését optimálisan összehangolják, szerinte sokkal többet lehet kihozni belőle. „Csak annyit árulhatok el, hogy

– erősítette meg Taffin. „Mindent kézben tartunk, és jelenleg úgy állunk, ahogy elterveztük."

A második generációsnak nevezett hibrid rendszer, vagyis ERS fejlesztésében részt vesz a Renault prémiummárkája, a Red Bulltól a gyári csapathoz átirányított Infiniti is, a szakember azonban figyelmeztetett rá, hogy a technikai együttműködés még gyerekcipőben jár.

Ismerik a Mercedest

Éppen ezért a Renault még nem mer túl nagyot álmodni. „A lépés első felét akarjuk megtenni a Mercedes felé" – magyarázta Taffin az Origo GPhírek kérdésére. „Azért fogalmazok így, mert nem tudhatjuk, a vetélytársaik mire mennek a télen. Ha tavaly egy másodperc volt a hátrányunk körönként, ezt most szeretnénk 3-4 tizedre csökkenteni. Ilyen nagyságrendre törekszünk." Mitagadás, van mit behozni: a 2015-ös idényt a Renault – legalábbis a Red Bull szerint – 100 lóerős lemaradásban kezdte, nem is beszélve a később megoldott, a motorvezérlés hiányosságaiból adódó vezethetőségi problémákról.

A kasztnin dolgozó mérnökök dolgát alaposan megnehezítette, hogy a tavaly még Lotusnak nevezett enstone-i istálló a Mercedes táborába tett kitérő után most visszatér a Renault hajtásláncához. Az eredetileg a németek erőforrására szabott autót emiatt sebtében kellett áttervezni a télen, a motormérnököknek viszont

kifejezetten jól jön, hogy a csapatnak vannak adatai a Mercedes hajtásláncáról.

Apró szépséghiba, hogy a közvetlen információval rendelkező versenyzők távoztak, csak a tesztpilótából előléptetett Jolyon Palmer maradt.

Rémi Taffin 1999 óta dolgozik a Renault Sportnál, 2011-től irányítja a márka technikai programját a pálya mellől Forrás: DPPI media/Florent Gooden

„Mindig jó, ha lehet támaszkodni a motort ismerő versenyzők tapasztalataira, vagy azokéra a mérnökeiére, akik a motort integrálták az autóba" – ismerte el Taffin, amikor erről kérdeztük. „De bátran kijelenthetjük, hogy azok a srácok a Mercedesnél profik, nem adtak át konkrét számokat és hasonlókat. A műszaki rajzok sem állnak rendelkezésünkre. Az ismeretek tehát jól jönnek, de nem azokon fog múlni, hogy mire leszünk képesek."

Akkor vajon min? Például azon, hogy a Renault hasznosan tudja-e elkölteni az idei 32 motorfejlesztési zsetonját, mielőtt jövőre feloldják a korlátozásokat. Amikor felvetem neki, hogy a zsetonok kijátszása terén tavaly kissé tanácstalannak tűntek, Taffin nem ellenkezik, csak azzal magyarázza a jelenséget, hogy hiába volt rá előzetes tervük, az már az előszezoni teszteken váratlanul felmerülő problémák miatt felborult. Most is tudják, milyen specifikációval akarják kezdeni a szezont, mivel azonban az ideit alapozó évként kezelik, és jövőre várhatóan úgyis eltörlik az egész zsetonrendszert, konkrét ütemezést nem határoztak meg.

„Ha lesz valami új, azt betesszük az autóba, de

– mondta Taffin. „Ez szerintem nem lenne egészséges, mert eleve arra hajtunk, hogy egy fejlesztést a lehető leghamarabb be lehessen vetni. Mindig eljön az a pont, amikor döntenünk kell róla, hiszen előbb-utóbb hozzá kell látni az alkatrészek gyártásához. 2016-ban minden lehetőséget meg fogunk ragadni, így azonban nem lehet konkrét ütemtervünk."

Az üzenet egyértelmű: az idén sem a közönségnek, sem a Red Bullnak nem érdemes túl sokat várnia. A Renault hosszú távra tervez, és nem fogja zavarni őket, ha egyelőre csak ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták. Azt viszont ki kell használniuk, hogy nem nehezedik rájuk külső nyomás, mert ha jövőre sem érnek el áttörést, tényleg komoly bajban lesznek.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!