Vágólapra másolva!
Lapértesülések szerint a PDVSA nehézségei miatt véget érhet Pastor Maldonado pályafutása a Renault-nál, az istálló vezető versenymérnöke viszont úgy véli, a venezuelai akár vezéregyéniség is lehet.

Bár a Lotust megmentő Renault versenyzői felállását már tavaly bejelentették, csak a jövő hét folyamán várható hivatalos megerősítés a pilótáik kilétével kapcsolatban. Az újonc Jolyon Palmer helye biztosnak tűnik, Pastor Maldonado ülése viszont az Autosport.com és a Motorsport.com szerint veszélyben van, és valószínű, hogy Kevin Magnussent szerződtetik az enstone-i istállóhoz. Dániában még szkeptikusak a McLarentől elküldött pilóta jövőjével kapcsolatban.

„Az is lehet, hogy Kevint csalinak használják, hogy Maldonado fizessen” – idézte az Ekstra Bladet című lap a korábbi dán F3000-es versenyzőt, Jason Wattot. Honfitársa, az 1990-es Le Mans-i 24 órás versenyt megnyerő John Nielsen szerint „kétségtelen”, hogy Magnussen gyorsabb lenne Palmernél, nagyon fontosnak tartja, hogy az ifjú pilóta már az idén visszatérhessen a rajtrácsra. „A Renault semmit sem fog nyerni 2016-ban, de 2017-re már erős csapatuk lesz, ezért jó ötlet oda szerződni.”

Ő a fekete ló, vélik a Lotusnál Forrás: Lotus F1 Team

A Lotusnál viszont egyelőre jövő időben, kijelentő módban beszélnek Maldonadóról. Alan Permane, az istálló vezető versenymérnöke az Autosportnak elmondta, arra is alkalmasnak tartja a versenyzőt, hogy vezető szerepet vállaljon a Renault-nál. „Kiváló tesztpilóta, egész nap képes az autóban új dolgokat kipróbálni, és visszacsatolásokat adni. Ez az egyik erénye. Terheljük le (felelősséggel), és lássuk, hogy fel tud-e nőni a feladathoz. Szerintem mindenképpen igen.”

Permane kijelentette, Maldonado „szenzációsan gyors”, de hozzátette: „Bárcsak minden hétvégén hozni tudná ezt.” A mérnök kiemelte, hogy az előző szezon vége felé a venezuelai összeszedte magát, több pontszerző helyet is szerzett. „Úgy tűnik, előre tudott lépni, és talán kissé le is nyugodott” – vélte. A GP2-ben Maldonado korábban bajnok lett, és az F1-ben is ő szerezte a Williams eddigi utolsó győzelmét, de sokszor keveredik bajba, és Permane szerint az emberek negatívan állnak a pilótához.

„A múltja és az emberi lélek ismeretében nem meglepő, hogy sokan pikkelnek rá, és ha véleményes helyzetbe kerül, általában ő jön ki rosszul belőle, és ezt neki is elmondtam. Elmagyaráztam számára, hogy olyan keményen, de tisztán kell versenyeznie, amennyire csak lehet” – mondta Permane. Elképzelhető viszont, hogy Maldonadót ez már nem menti meg, mert sorsát elsősorban az határozza meg, hogy a PDVSA képes-e időben rendezni anyagi vállalásait a csapat felé.

Előttem az utódom? Forrás: AFP/2014 Getty Images/Mark Thompson

A dán média természetesen megpróbálta elérni Magnussen menedzserét és édesapját is, aki szintén versenyzett az F1-ben. Egyikük sem kommentálta a feltételezést, hogy a Renault-nál versenyzőcserére készülnének. Amennyiben ez mégis megtörténik, Maldonado személyében egy valóban ellentmondásos pilóta búcsúzik a csapattól, de a közhiedelemmel ellentétben a venezuelai korántsem vétkezett annyit, amennyi baleset részese volt.

Maldonado a 2015-ös szezon 19 futama során 13 alkalommal keveredett balesetbe, ebből 7-szer nem ő volt a hibás, 5 esetben ő volt a vétkes (de kétszer csak a saját kárára), Szingapúrban pedig a sportfelügyelők nem foglaltak állást. Nem jó ómen viszont, hogy F1-es csapattársai közül kizárólag Bruno Sennát tudta legyőzni 2012-ben, győzelme évében, 1 pont előnnyel. A többiek rendszeresen több pontot szereztek nála, ami nem a vezéregyéniségek különös ismertető jele.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!