Vágólapra másolva!
A 2015-ös idény problémái nem érték felkészületlenül, mert többször volt már hasonlóan bosszantó idénye. A küzdelmes évek erősebbé tették, és a győzelmeknek is jobban tud örülni.

Jenson Button úgy véli, a hullámvölgyekkel teli pályafutása segített neki abban, hogy könnyebben elviselje a bosszantó 2015-ös idényt a McLaren-Hondánál. Button 2000-ben debütált a Forma-1-ben a Williamsnél, és újoncként a 8. helyen zárta a bajnokságot. A következő idényben viszont csak egyszer tudott pontot szerezni a Benettonnal, és a 17. helyig csúszott vissza a tabellán. Hasonlóan gyenge idényeket töltött a Hondánál is 2007-ben és 2008-ban, két szezon alatt összesen 9 pontot szerzett.

Button azonban úgy véli, a gyenge eredményekkel zárt évek is jót tettek a pályafutásának, és a későbbi sikereket is jobban tudta értékelni. „Nekem sokkal többet jelentett, amikor megnyertem az első versenyemet, mert nagyon keményen dolgoztam érte, és addigra sok fájdalmas és küzdelmes futamon voltam túl" – mondta a 2006-os Magyar Nagydíjról. „A győzelem nagyon különleges érzés. Soha nem láttam annyi felnőtt férfit sírni, mint az első futamgyőzelmem után. Az egész csapat sírt."

Buttonnak korábban is voltak küzdelmes évei Forrás: AFP

„Sok nehézségen mentem keresztül, gyakran küszködtem. Az ilyen éveknek senki nem örül, de néha szükségünk van erre is, hogy tanuljunk belőle. Sokat tanultam magamról versenyzőként és emberként is" – magyarázta Button. „Ez nagyon sokat számított a karrieremben, és sokkal erősebb emberré tett."

Button a BAR-Hondánál is eltöltött néhány nehezebb idényt, mielőtt a japánok gyári csapatával futamot nyert, ezért biztos benne, hogy a McLaren-Honda is túljut majd a kezdeti nehézségeken. „Ebben a sportban nem könnyű szerepelni, mert óriási a verseny, és folyamatosan figyelik a teljesítményünket. Soha nem tudunk elszakadni a sporttól – ha valamilyen problémánk van, mindenki tud róla, és csak erről akarnak beszélni, ami igazán lehangoló" – magyarázta. „A japán kultúrában ezt különösen nehezen viselik, néha szégyenként élik meg."

„Nagyon nehéz évünk volt, de a Honda hozzáállása rendkívül pozitív. Gőzerővel dolgoznak, és jövőre nagy változásokra lehet számítani. Minden területen javulnunk kell, és így is fogunk tenni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!