A Williamsnek nincs szüksége gyári motorszállítóra

Forma-1, Valtteri Bottas, Williams Mercedes, Szingapúri Nagydíj
Marina Bay Circuit, Singapore. Sunday 20 September 2015. Valtteri Bottas, Williams FW37 Mercedes, leads Felipe Massa, Williams FW37 Mercedes. Photo: Glenn Dunbar/Williams ref: Digital Image WW2Q5090
Vágólapra másolva!
Rob Smedley, a grove-i istálló vezető versenymérnöke szerint a Williamsnek fejlődnie kell még, mielőtt egy autógyár kizárólagos támogatásának hiánya miatt kellene aggódniuk.

Felemás érzésekkel zárta az előző szezont a Williams csapat, mivel az előző évhez hasonlóan a konstruktőri pontverseny 3. helyén végeztek, de a gyári Mercedes és a Ferrari pilótái mellett még a dobogóra is csak alkalomszerűen állhattak fel. Rob Smedley, a grove-iak vezető versenymérnöke úgy véli, 2016-ban fel sem merülhet, hogy hátrébb csússzanak a tabellán, de elismerte, szemmel tartja az ellenfelek munkáját is.

„Nem akarunk lehorgonyozni a 3. helyen, igazából ennek a megtartása az idén a minimális elvárásunk” – nyilatkozta a Sky Sportsnak. „Szerintem a Force India a (tavalyi) év vége felé elég nagy hullámokat kavart” – majd hozzátette: „a Red Bullról is nagy könnyelműség lenne azt gondolni, hogy nem egy nagyon erős csapat, amely egy jó motorral képes megkezdeni a felzárkózást” – mondta ellenfelükről, akiktől 2014-ben lemaradtak tavaly viszont már legyőzték őket.

A Williamsek tavaly ritkán tudtak meglepetést okozni, de a teljesítményük elég volt a konstruktőri pontverseny 3. helyéhez Forrás: Williams

Smedley udvariasságból kitért a Lotus romjain épülő Renault istállóra is, amelybe szerinte „most kezdenek befektetni”, így utalt arra, hogy egyelőre nem tart a brit-francia csapattól. Kérdés viszont az, hogy mit tehetnek a várhatóan erősödő üldözők ellen, hiszen a fejlődési lehetőségeik látszólag korlátozottak az anyagi feltételeik, és a Mercedes által szállított kiváló, de a gyári csapat által használt változattól elmaradó erőforrás miatt.

A csapat 1996-os világbajnoka, Damon Hill szerint a grove-i vállalatnak motorszállítót kellene váltania, mert a McLaren korábbi álláspontjához hasonlóan úgy véli, a Mercedes ügyfeleként lehetetlen bajnoki címet nyerni addig, amíg a gyári csapat is a mezőnyben szerepel. Smedley viszont „nagyon elégedettek” a Mercedesszel, ami „hihetetlen” erőforrást szállít a brit istállónak, ami egyelőre a saját szervezetével van elfoglalva.

Legyőzhető-e saját motorjával a gyári Mercedes? Smedley-t egyelőre nem ez a kérdés foglalkoztatja Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

„Nem hiszem, hogy egyértelműen ez kellene, hogy legyen számunkra a következő lépés” – mondta egy autógyár esetleges bevonásáról. „Szerintem még egyáltalán nem aknáztunk ki mindent abból, amire privát csapatként képesek lehetünk” – jelentette ki. „Százalékban megadva úgy gondolom, 30-50 százalék között állunk a csapatunk újraszervezése és a lehetőségeink maximális kihasználása terén.”

„Ezért mielőtt még egy újabb teljes átszervezéssel kezdünk foglalkozni, szerintem azzal a folyamattal kell foglalkoznunk, amelynek most éppen a közepén járunk. Továbbra is privát istállóként kell arra törekednünk, hogy a jelenlegi felállásunk számára kínálkozó lehetőségek mindegyikét megragadjuk” – fogalmazott a brit szakember, aki 2014 elején, Felipe Massával együtt érkezett Grove-ba a Ferraritól.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!