Vágólapra másolva!
A csapat az első teszthét előtti napon, online leplezi le a 2016-os autóját. A Sauber csak a második teszten fogja bevetni az idei modelljét, a Williams viszont időben elkészül.

A McLaren hétfőn a Twitteren jelentette be, hogy a 2016-os autójukat online, videók és fényképek segítségével fogják bemutatni. Az MP4-31 névre keresztelt autót – valószínűleg több másik csapathoz hasonlóan – az első barcelonai teszt előtti napon, február 21-én fogják leleplezni.

A McLaren röviddel azután jelentette be a bemutató időpontját, hogy a Ferrari egy játékot hirdetett meg a rajongóinak a legnagyobb közösségi oldalakon. A játékban legaktívabb szurkolók lehetőséget kapnak arra, hogy valamilyen formában jelen legyenek az új Ferrari online bemutatóján. Valószínűleg erre utaltak a McLarennél, amikor a Twitteren viccelődve kihangsúlyozták, hogy az ő modelljüket mindenki láthatja majd.

Idén is online mutatják be a McLarent Forrás: AFP

A McLaren tehát biztosan elkészül az első teszthétre az új autójával, a Sauber viszont csak a március 1-jén kezdődő második teszten veti be az új modelljét. A svájci istálló átütemezte a felkészülését, miután kiderült, hogy az előzetes tervekhez képest két héttel korábban, március 20-án rendezik az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat.

Állítólag nem arról van szó, hogy a Sauber csúszik a felkészüléssel, a versenynaptár módosítása után eleve így tervezték a tesztprogramjukat. A február 22-25. között szervezett teszten is rész vesznek majd a 2015-ös autójukkal, de a C34-es már az idei festést fogja megkapni.

Az új Williams azonban a vezető versenymérnök Rob Smedley szerint gond nélkül elkészül az első tesztre, de nem terveznek külön bemutatót tartani. „Dicsőséges leleplezés nem lesz, de február 22-én, Barcelonában fogunk először pályára hajtani az új autónkkal" – mondta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!