Vágólapra másolva!
Szponzora, a PDVSA több hete nem fizet. Kevin Magnussent igazolhatják le helyette, aki egy év kihagyással térhet vissza a mezőnybe.

Továbbra is keresi az F1-be való visszatérés lehetőségét Kevin Magnussen, akit tavaly küldtek el a McLarentől, miután nem maradt számára hely Jenson Button, Fernando Alonso és a feltörekvő Stoffel Vandoorne mellett. Arra számított, hogy Buttont nyugdíjba küldik, de ez tavaly és 2014-ben sem történt meg, így ígéretes bemutatkozása ellenére is parkolópályára került. Álmait azonban nem adta fel.

Az F1i.com úgy értesült, hogy a dán pilóta tárgyalásokat kezdett a Renault-val, ahol az idén a teszt- és tartalékpilóta szerepét tölthetné be, de a portál szerint erre csak akkor hajlandó, ha garanciát arra, hogy 2017-ben ő lehet a gyári istálló egyik versenyzője. A lap azt is tudni véli, hogy Magnussen a Manor egyik versenyzői ülésére is hajt, de azokra elég nagy a túljelentkezés: Will Stevens, Alexander Rossi, Rio Haryanto és Pascal Wehrlein is küzd a két pozíció megszerzéséért.

Magnussen tovább keresi az útját Forrás: McLaren

Mivel a Manor az idén már Mercedes motorokra vált, Wehrlein, a gyári csapat tesztpilótája egyértelmű esélyes lehetne az egyik helyre, de a Motorsport-Totalnak elismerte, továbbra is arra vár, hogy döntés szülessen a sorsáról. „Ez nem rajtam múlik, azt kell elfogadnom, amit kapok” – mondta a tavalyi DTM-bajnok. „Nagyon boldog lennék, ha beléphetnék a Forma-1-be, de ha ez nem sikerül, akkor sem magamat hibáztatom majd. 2015-ben minden tőlem telhetőt megtettem.”

A Manor üléseinek sorsát várhatóan az határozza majd meg, hogy ki tud a legtöbbet fizetni értük. A Mercedes kijelentette, hogy akármennyit nem áldoznak Wehrlein szereplésére, miközben Haryanto jelentős pénzügyi forrásokkal rendelkezik, és Stevens, valamint Rossi is hozzá tudna járulni a költségvetéshez. A veterán F1-es szakblogger, Joe Saward szerint Magnussen egy dán divatcégtől, a Bestseller AS-től számít szponzori pénzekre, de nem tudni, hogy ez mire lenne elegendő.

Inog Maldonado helye

Papíron a Renault finanszírozása megoldott 2016-ra, de a BBC úgy értesült, hogy Maldonado szponzora, a PDVSA nem fizette ki időben a számlákat, így akár meneszthetik is az újjáalakuló gyári istállótól. „Ez jelenleg csak spekuláció, szerződésünk van Pastorral. Ez az adott helyzet. Ki tudja, mi történik Ausztráliáig? Egyelőre azonban Pastorral és Jolyonnal számolunk" - mondta a Renault szóvivője, és ezzel reményt adott Magnussennek, aki így akár a csapat egyik versenyzőülésében is találhatja magát az idén. A Telegraph szerint már két napig tárgyalt velük Enstone-ban.

Maldonado hírhedten balhés versenyző Forrás: Lotus F1 Team

Amennyiben a dán nem talál állást az F1-ben, a Mercedes DTM csapata lehet számára az újabb állomás, hiszen tavaly – a Porsche LMP1-es istállójához hasonlóan – sikeres tesztet teljesített a stuttgarti márkánál. Ülést valószínűleg csak akkor kaphat, ha Wehrlein az F1-ben vagy a GP2-ben folytatja pályafutását. A Porsche a tavalyi három autó helyett az idén csak kettőt nevez Le Mans-ba, azokra pedig már megvannak a pilótáik.

Az F1-es mezőny 2016-os felállása

Csapat Versenyző 1 Versenyző 2
Mercedes Lewis Hamilton Nico Rosberg
Ferrari Sebastian Vettel Kimi Räikkönen
Williams-Mercedes Valtteri Bottas Felipe Massa
Red Bull-TAG Heuer Danyiil Kvjat Daniel Ricciardo
Force India-Mercedes Sergio Pérez Nico Hülkenberg
Lotus (Renault) Pastor Maldonado (Kevin Magnussen?) Jolyon Palmer
Toro Rosso-Ferrari Max Verstappen Carlos Sainz
Sauber-Ferrari Felipe Nasr Marcus Ericsson
McLaren-Honda Jenson Button Fernando Alonso
Manor-Marussia (Mercedes) Will Stevens? Rio Haryanto? Alexander Rossi? Pascal Wehrlein?
Haas-Ferrari Romain Grosjean Esteban Gutiérrez

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!