Vágólapra másolva!
Giampaolo Dall’Ara vezető versenymérnök volt, 2000 óta dolgozott náluk.

A Sauber a Motorsport.com-nak megerősítette, hogy a vezető versenymérnökük, Giampaolo Dall'Ara elhagyja őket. A 47 éves olasz szakember jóformán az egész pályafutását náluk töltötte: miután pár évet lehúzott a Fiattal az ITC-ben, 2000-ben a svájci istállóhoz igazolt, és azóta végig ott is dolgozott. Kezdetben teszt-, majd versenymérnök volt, mielőtt 2009-ben, a Sauber BMW-vel folytatott együttműködése idején előléptették jelenlegi pozíciójába. Innen csak 2013-ban tett egy kis kitérőt, akkor vezető stratéga volt.

Giampaolo Dall'arA 2000 óta dolgozott a Saubernél Forrás: Sauber

„Giampaolo Dall'Ara úgy döntött, több mint tizenöt év után távozik tőlünk, hogy új kihívást keressen" – közölte a csapat szóvivője. Sajtóértesülések szerint Dall'Ara a DTM-ben folytatja a pályafutását a BMW-vel, ahol jelenleg a Ferrari egykori F1-es versenymérnöke, Chris Dyer koordinálja a mérnöki munkát.

A Saubernél az előzőleg a Red Bullnál dolgozó Timothy Malyon fogja betölteni a távozó szakember helyét. Az istálló tavaly mindössze 36 ponttal a 8. helyen zárta az F1-es szezont, igaz, 2014-ben egyetlen pontot sem tudott szerezni. Azt ígérték, az idei autójuk jelentősen különbözni fog az egy évvel ezelőttitől.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!