Vágólapra másolva!
Az idény elején nehezen fogadta el, hogy időnként a fiókcsapat újoncai is jobban szerepeltek nála, de az év végére úgy érezte, nem volt túl korai a Red Bullhoz szerződnie.

Danyiil Kvjat 2014-ben, a Toro Rossóval debütált a Forma-1-ben, majd egy évvel később máris a Red Bullnál találta magát, miután Sebastian Vettel a Ferrarihoz szerződött. A 2015-ös idény nem kezdődött túl jól számára, az első öt futamon csupán öt pontot tudott gyűjteni. A Spanyol Nagydíj után a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is kritizálta a teljesítményét, miközben pozitívan nyilatkozott a Toro Rosso remekül szereplő újoncairól, Max Verstappenről és Carlos Sainzról.

„Véletlen egybeesés volt, hogy a Toro Rosso rendkívül erős autót épített, és elég gyakran megszorongattak minket" – nyilatkozta az orosz, aki az idény második felére összeszedte magát, és csapattársánál, Daniel Ricciardónál is több pontot szerzett. „Tény, hogy ezt nehezen fogadtam el az idény elején. Megpróbáltam nem gondolni rá – végül összeszedtük magunkat, és több pontot szereztünk náluk."

Kvjat az év eleji nehézségek után egyre jobban szerepelt Forrás: AFP

Sokan úgy vélték, hogy a még mindig csak 21 éves Kvjat túl korán került a Red Bullhoz, de az orosz nem bánta meg az átigazolást. „A szezon elején, sőt még a közepén is elég könnyű volt hibázni. Mégis úgy érzem, hogy végül jól kerültem ki a helyzetből, ezért nem gondolom, hogy korai lett volna az átigazolás" – mondta.

„Az ilyesmi erősebbé teszi az embert, nem választhatjuk ki mindig a tökéletes időpontokat" – tette hozzá. „Az a lényeg, hogy képesek legyünk alkalmazkodni, nekem is ezt kellett tennem. Összességében elégedett vagyok azzal, ahogy a Red Bullhoz történő átigazolásom sikerült."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!