Vágólapra másolva!
Rémi Taffin elismerte, hogy a tavaly frissített hajtásláncban alábecsülték azt a problémát, amely megnehezítette a Red Bullok vezethetőségét.

A Renault az új turbókorszakban eleve lépéshátrányba került a motorgyártók versenyében, 2015-ben pedig ahelyett, hogy felzárkóztak volna, látszólag még jobban lemaradtak. Emiatt a Red Bull folyamatosan kritizálta őket, és kenyértörésre is sor került a partnerek között, mielőtt a csapat egyéb megoldás híján elvállalta, hogy az idén is tőlük kapjon motort – igaz, azokat TAG Heuer néven fogja használni.

A Red Bull a tavalyi tesztidőszak kezdetétől fogva bírálta a Renault erőforrását, amely nem csak gyenge és megbízhatatlan volt, hanem az autó vezethetőségét is megnehezítette. Rémi Taffin, a Renault mérnöke elismerte, hogy eleinte nem tulajdonítottak elég nagy jelentőséget ennek, ami visszaütött.

"Sokáig tartott, mire megoldottuk. Már az első versenyre meg kellett volna, ehelyett azonban csak az ötödikre sikerült" - nyilatkozta az Autosportnak. "2015-re változtattunk a hardveren a 2014-es verzióhoz képest. Az egyik probléma, amit nem szúrtunk ki, hogy 8-9 ezres fordulatszámnál romlott a vezethetőség, ez okozta a legtöbb gondot a téli tesztek során."

A Red Bull kénytelen a Renault motorával folytatni, de a Toro Rossót idén újra a Ferrari látja el Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Clive Mason

"Eredetileg azt hittük, hogy a hardver komolyabb módosítása nélkül is úrrá lehetünk rajta, de nem így történt."

A Renault-nak eemellett egy hosszabb ideje fennálló dugattyúproblémát is orvosolnia kellett. Az idén a szabálymódosításoknak köszönhetően ugyanúgy 32 fejlesztési zsetont használhatnak majd fel a tuningoláshoz, mint egy éve, bár tavaly az is bosszantotta a Red Bullt, hogy a szezonra megmaradt 12 zsetont gyakorlatilag parlagon hagyta a Renault.

Ezekből végül elsősorban a belsőégésű motort fejlesztették tovább, de az utolsó versenyekre elkészült specifikáció nem hozott érezhető javulást a csapat teljesítményében – Brazíliát leszámítva ezért fel sem használták.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!