Vágólapra másolva!
Bár ez eddig bizonytalannak tűnt, Pastor Maldonado és Jolyon Palmer is megtarthatja az állását, miután a Renault átvette a Lotust. Már a vezetőség is kicserélődött, de a további részletekre még várni kell.

A Renault nem rúgja fel a Lotus csapat menedzsmentje által kötött versenyzői szerződéseket, így Pastor Maldonado és Jolyon Palmer is megtarthatja az állását 2016-ban. A francia vállalat elnöke, Carlos Ghosn korábban nem jelentette ki, hogy érintetlenül hagyják a jövő évi pilótapárost, de a Renault egyik szóvivője a GPUpdate.net kérdésére azt mondta: „Megerősíthetem, hogy Pastor és Jolyon fog versenyezni a Renault-nál 2016-ban.”

A franciák a héten formálisan is lezárták a Lotus felvásárlását, kifizették a tartozásokat, és „megszerezték a kulcsokat.” Nem sokat hezitáltak, és máris új menedzsmentet neveztek ki: az ügyvezetői pozíciót a Renault Sport F1-et is irányító Cyril Abiteboul kapta, az elnöke pedig Jerome Stoll lett, aki az autógyár igazgatótanácsának is tagja. A vállalat februárra ígért további bejelentést a csapat nevével, szponzoraival és vezetőivel kapcsolatban.

Meglepő lett volna, ha a Renault lemond Maldonado szponzorának millióiról Forrás: Lotus F1 Team

Egyebek mellett nem rendeződött még Carmen Jordá sorsa sem. A spanyol hölgy az idén fejlesztő pilótaként dolgozott Enstone-ban, és személyesen elutazott a versenyekre is, de promóciós feladatokon kívül nem igazán lehetett látni, hogy mivel foglalkozik. Szerződtetésekor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy igazi F1-es teszten is részt vehessen, erre azonban egyelőre nem került sor, és a Renault-nál valószínűleg még kevesebb esélye lesz.

„Szerintem biztosan sárga lesz” – mondta, amikor arról kérdezték, milyen színű lehet a jövő évi Renault. „Igen jól alakult számomra az év, csodálatos tapasztalatokat szereztem, és mindenkitől rengeteget tanultam itt, Enstone-ban” – tette hozzá. „A csapat és én is számos érdekes pillanatot éltünk meg együtt, némelyik nagy kihívást is jelentett. Úgy vélem, az év kiegyensúlyozottan telt számomra” – foglalta össze.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!