Társoldalunk:

McLaren: Akár egy lomha tartályhajó

2015.12.23. 20:15

A McLaren egykori főtervezője, John Barnard, és a csapat expilótája, John Watson felidézte az éveket, amikor Ron Dennis győztes vállalatot faragott a küszködő istállóból. Elmagyarázták, miért sokkal nehezebb ez manapság, mint 1980-ban volt.

Rossz volt nézni, ahogy a McLaren szenvedett 2015-ben, jelentette ki néhány nappal ezelőtt az istálló korábbi kétszeres világbajnoka, Mika Häkkinen. Bár a wokingi csapatnak nem minden évben jött ki a lépés, napjaink generációjának mindenképpen élcsapatként él a fejében a McLaren, köszönhetően elsősorban a Hondával és a Mercedesszel töltött dicsőséges éveknek. A Motorsport Magazine viszont nemrég rámutatott, a csapat történetében nem példa nélküli a válsághelyzet sem.

Bruce McLaren, a csapat névadója 1970-ben életét vesztette, de az istálló fennmaradt, és Teddy Mayer vezetésével 1974-ben Emerson Fittipaldi, majd 1976-ban James Hunt révén meg is nyerték a világbajnokságot. 1980-ra viszont romlott a teljesítményük. A főszponzor nyomására a McLaren egyesült Ron Dennis F2-es csapatával, a Project Fourral - így került a képbe az akkori főtervező, John Barnard is, aki elkészítette a McLaren MP4/1-et.

A McLarennél számítottak a nehéz kezdésre, de az idén látott gondokra még ők sem készültek felForrás: Honda

Az autóval John Watson 1981-ben megnyerte a Brit Nagydíjat, és további három dobogós helyet szerzett. Miután 1982-ben Mayer távozott a McLarentől, Dennis befolyása növekedni kezdett a csapatnál, majd bevonta az akkor még a Williamst szponzoráló TAG cégcsoport vezetőjét, Mansour Ojjeh-t, hogy finanszírozza egy Barnard terveihez igazodó Porsche turbómotor kifejlesztését. Ez 1984-re készült el, és Niki Lauda megnyerte a bajnokságot.

„Most nincs olyan figura a McLarennél, mint Barnard volt” – nyilatkozta a Motorsport Magazine-nak Watson, majd Barnard vette át tőle a szót: „Ron nem szereti, ha létezik a technikai igazgató posztja. Úgy érzi, nincs rá szükség, ami szerintem tévedés. Inkább munkacsoportokat hoz létre, amelyeknek meg kell egyezniük egymással.” Barnard emlékeztetett, Mayer vezénylete alatt előfordult, hogy a csapatfőnök beleszólt a főtervező, Gordon Cuppock munkájába. „Gyanítom, ez történik most is.”

Niki Lauda és John Watson 1981-benForrás: AFP/Stf

„A McLaren üzleti menedzsmentjének modellje nem egy piramisra emlékeztet, pedig mindig is azt gondoltam, hogy egy F1-es csapatnak ilyennek kell lennie” – mondta Watson. „Ehelyett önálló menedzserek csoportja dolgozik, mindenki azonos szinten van, senkinek sincs magasabb beosztása” – tette hozzá. „Ha lenne ott egy új Barnard vagy Adrian Newey, őket kellene a reflektorfénybe tolni, ebben nem értek egyet a vállalattal.”

Watson és Barnard szerint Dennis elvesztette a fókuszt a versenyistállóról, mert túl sok egyéb üzleti tevékenységet irányít, köztük az autógyártó leányvállalatot. A tervező rámutatott, ő korábban elutasított utcai autók tervezésével kapcsolatos megkereséseket, mert úgy vélte, hátráltatná az F1-es munkáját. „Egy Forma-1-es csapat működtetése olyan elköteleződést kíván meg, hogy az ember vagy csinálja, vagy belehal” – vázolta.

A tervező egyetértett volna

Barnard rámutatott, ha ma is Ron Dennis társaként dolgozna, egyetértett volna azzal, hogy a Mercedes ügyfélmotorja helyett gyári Hondára váltsanak, de szerinte a japánok „teljesen alábecsülték” a mai F1 kihívásait. Watsonnal egyetemben aggasztónak tartja, hogy a McLaren közben olyan szponzorokat – például a Hugo Bosst vagy a TAG-Heuert – veszít el, amelyeket „nem öt percig kitartó emberek” képviselnek. Watson nem is érti, hogy az óragyár hogy kerül a Red Bullhoz.

A tervező hozzátette, „Ron szereti, ha van egy húzónév, így az autó letisztult, szép megjelenésű lehet, de ezt a mai költségvetések mellett már nehéz megtenni. Ez az alapvető probléma.” Barnard abban sem biztos, hogy Mercedes motorral a McLaren stabilan jobb lenne a Williamsnél, Watson pedig az MP4-30-cal kapcsolatban közölte: „Esőben sem volt kiemelkedő, ez általában beszédes dolog.” A wokingiak helyzetének rendezését Dennis „kétségtelenül legnagyobb kihívásának” nevezte.

Ron Dennis élete legnagyobb kihívásával küzdForrás: AFP

Watson és Barnard is egyetértett abban, hogy Dennis állása valószínűleg nincs veszélyben, és az expilóta szerint az is jó döntés volt, hogy az igazgatótanács tavaly visszaadta az ő kezébe a vállalat vezetését. Megjegyezte, nem hiszi, hogy a Honda változtat középtávú stratégiáján az idei vesszőfutás miatt, még Dennis nyomására sem. Watson szerint további igazolások, fiatal szakemberek adják majd meg azt a lendületet a McLarennek, amit Dennis és Barnard hozott a ’80-as években.

Mi akkoriban egy folyami cirkálót irányítottunk. Ők most egy tankert próbálnak mozgásba hozni” – jellemezte a helyzetet Barnard.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!