Vágólapra másolva!
Legalábbis Ecclestone szerint, aki úgy véli, tenni kell valamit a gyári csapatok szövetsége ellen. Az F1 összeomlásától azonban nem tart.

Noha Bernie Ecclestone egyetért azzal, hogy a Forma-1 nem a története legjobb időszakát éli, szerinte túloznak azok, akik a sport problémái miatt már az összeomlásról beszélnek. Daniel Ricciardo például nemrég úgy nyilatkozott, a bajnokság nagyon nehéz helyzetbe került volna, ha a Red Bull két csapata elhagyta volna az F1-et, ráadásul sokáig a Renault is fontolgatta a kiszállást, ami a Lotus csődjéhez vezethetett volna.

Ecclestone azonban úgy véli, néhány csapat elvesztése korántsem jelentette volna az F1 végét. „A Forma-1 soha nem fog összeomlani. Ez akkor sem történt volna meg, ha elveszítettük volna a Red Bullt és a Lotust" – jelentette ki az Auto Motor und Sportnak. „Persze örülök, hogy a Renault marad. Anyagilag is támogattuk őket a Lotus felvásárlásában, és abban, hogy a Red Bullnak továbbra is motort tudjanak adni. Kicsit furcsa azonban, hogy egy Renault-hoz hasonló vállalat rászorult erre a segítségre."

Ecclestone megszokta, hogy folyamatosan politikai harcokat kell vívnia a csapatokkal, de szerinte a 2015-ös idényt különösen problémássá tette, hogy a Mercedes és a Ferrari szövetkezett a többiek ellen. „A Mercedes nagyon könnyen adhatott volna motort a Red Bullnak, a Manorral is meg tudtak egyezni. A helyükben én inkább a Red Bullt választottam volna, mert akkor biztosan tudnám, hogy megkapom a pénzemet" – mondta a 85 éves üzletember. „Azért nem tettek így, mert meg akarják akadályozni azt, amit biztosítanunk kellene a szurkolóknak – az igazi versenyt."

Ecclestone véget vetne a gyári csapatok uralmának Forrás: AFP

Az F1 nagyura szerint nem véletlen, hogy a Ferrari sem segített a szorult helyzetben lévő Red Bullnak. „Szerintem a Mercedes és a Ferrari szövetkezett egymással – mostanában a csípőjüknél összenőtt sziámi ikrekre emlékeztetnek. Már mindent együtt csinálnak."

Ecclestone azt állítja, olyan információk is eljutottak hozzá, hogy a Mercedes a felzárkózásban is segítette a Ferrarit. „Nem tudom, ez igaz-e, de nekem ezt mondták. A Ferrari technikai segítséget is kapott tőlük, ezért tudtak felzárkózni hozzájuk. A Ferrarit így elégedetté tették, és most egy hajóban eveznek" – magyarázta.

Véget kell vetni a gyártók uralmának

Ecclestone szerint már a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt is észrevette a problémát, ezért közösen próbálnak tenni valamit a csapatok uralma ellen. „Nem hagyhatjuk, hogy két istálló irányítsa az F1-et" – jelentette ki a brit, aki azt is elképzelhetőnek tartja, hogy megszüntetik az F1 Commissiont és a Stratégiai Munkacsoportot, hogy a csapatok sokkal kevésbé szólhassanak bele a szabályok alakításába. Azt viszont még mindenképpen megvárja, milyen ötletekkel állnak elő a gyártók, akiknek januárig kell javaslatot tenniük egy olcsóbb F1-es motorra.

Bár az is felmerült, hogy a Ferrari a sokat támadott vétójogával bármilyen változtatást meg tudna akadályozni, Ecclestone szerint mindenképpen bevezetik az olcsóbb motorokat. „A vétójogukkal csak nagyon korlátozott körülmények között élhetnek – például akkor, ha a szabályok miatt az autójuk újraépítésére kényszerülnének" – magyarázta. „Ha a csapatoknak nem tetszik a döntésünk, bíróság elé vihetik az ügyet. Mi nyernénk, mert nem kereskedelmi okokból akarunk változtatni – meg akarjuk védeni a Forma-1-et, és minden résztvevő számára egyenlő feltételeket szeretnénk biztosítani."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!