Társoldalunk:

Fél másodperccel gyorsult az F1 az idén

2015.12.22. 11:26

Az időmérőn átlagosan 5 tizeddel, a versenyen több mint 3 tizeddel javultak a köridők tavalyhoz képest. Az egyenesekben és a kigyorsításokon volt a legészrevehetőbb a javulás.

A Forma-1-re manapság azért is panaszkodnak, mert az autók lényegesen lassabbak, mint az előző évtized közepén. A 2017-re tervezett szabálymódosítások egyik legfőbb célja éppen ezért az, hogy az autók körönként 5-6 másodperccel gyorsabb tempóra legyenek képesek. Az Auto Motor und Sport elemzéséből azonban kiderül, hogy az autók idén komolyabb szabályváltozások nélkül is gyorsulni tudtak. A német szaklap a pole pozíciós időket és a leggyorsabb köröket összehasonlítva vizsgálta, hogyan változtak a köridők az időmérőkön és a versenyeken a 2014-es idényhez képest.

Tizenkét olyan nagydíj volt, ahol 2014-ben és 2015-ben is száraz pályán zajlott az időmérő, és ezek közül 10 alkalommal az idei pole pozíciós idő volt gyorsabb. A Japán Nagydíj időmérőjén futott legjobb kör mindössze 78 ezreddel maradt el a tavalyitól, a Brazil Nagydíjon tapasztalt 1,2 másodperces lassulás pedig az idén lerakott durvább kerékvetőknek tudható be. A legnagyobb javulást, 1,7 másodpercet a Szingapúri Nagydíj időmérőjén lehetett feljegyezni, ez viszont a pályán végzett módosításoknak volt köszönhető. Összességében elmondható, hogy az időmérőkön átlagosan 0,519 másodperccel gyorsultak az autók a tavalyi idényhez képest.

Idén tizedekkel gyorsabb lett a Forma-1Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Mark Thompson

Ami a versenyen futott leggyorsabb köröket illeti, átlagosan 0,35 másodperccel voltak gyorsabbak az idei autók. Melbourne-ben több mint másfél másodperccel javult a köridő, de Montrealban és Monzában is sokat gyorsultak az autók. Négy pályán – Sanghajban, Spában, Interlagosban és Abu-Dzabiban – viszont a 2014-es versenyen futottak gyorsabb kört az pilóták.

A hibrid turbómotorok fejlődésének köszönhetően a végsebességek is javultak, a 18 kielemzett versenyből 13 alkalommal az idei autók kerültek ki győztesen. A legnagyobb javulást Ausztriában és Oroszországban mérték, ezeken a pályákon 11 km/ó-val nőtt az egyenesekben elért tempó.

Az autók tempója a gyorsabb kanyarokban nem sokat változott, a gyorsulás az egyenesekben és a lassabb fordulók utáni kigyorsításoknál volt számottevő. Ezzel magyarázható, hogy az egymásba fonódó, lendületes kanyarokból összerakott pályákon volt kevésbé észrevehető a javulás. A versenyek összes köridejét figyelembe véve szintén nem lehet jelentős gyorsulásról beszámolni: az idei Pirelli gumikkal ugyan gyorsabb köröket lehetett futni, de hosszú távon nehezebb volt fenntartani a tempót.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!