Vágólapra másolva!
A Nürburgring valószínűleg két év múlva sem tudja kifizetni a rendezési díjat. Az USA Nagydíj elvesztése negatív fényt vetne a sportra.

Miközben a Forma-1 történetének leghosszabb idényére készül 2016-ban, a versenynaptárban szereplő nagydíjak közül többnek bizonytalan a jövője. A Német Nagydíj idén is elmaradt, miután a versenynek évenkénti váltásban otthont adó két pálya közül a soron lévő Nürburgring anyagi okokból nem tudta vállalni a rendezést, a helyettesítésre pedig Hockenheimnek sem volt kerete.

Jövőre újra lesz verseny Hockenheimben, de a Német Nagydíj sorsa nem rendeződött, 2017-ben ugyanis újra a Nürburgring lenne a soros. Bernie Ecclestone szerint „biztosan elmondható", hogy a pálya két év múlva sem tudja megrendezni a futamot. „A jövő évvel nincs gond, mert szerződésünk van. Ez a szerződés sem túl kedvező, de legalább létezik" – mondta.

Legutóbb 2014-ben, szintén Hockenheimben rendeztek Német Nagydíjat, és az alacsony nézőszám sokakat meglepett. Ecclestone sem érti, miért nem látogat ki több néző a német futamra, amikor a Mercedes uralja a sportot, és remek versenyzőik vannak Sebastian Vettel, Nico Rosberg és Nico Hülkenberg személyében. „Ez rejtély számomra" – nyilatkozta az F1 nagyura a Die Welt újságnak. „Nem tudom, mi a baj, de a németek nyilvánvalóan nem lelik örömüket az F1-ben."

A Nürburgring továbbra is anyagi gondokkal küzd Forrás: AFP

Ecclestone a Motorsport-Magazin.com-nak elárulta, meg akarta menteni a Nürburgringet, amikor a pályának új tulajdonost kerestek. „Úgy döntöttem, megveszem a pályát" – mondta. „Ők viszont azzal utasítottak vissza, hogy valaki egy-két millióval többet ajánlott érte."

Az új tulajdonos végül nem tudta rendbe hozni a pálya anyagi helyzetét. „Az a vicc, hogy kétmillió euróért elveszítettek valakit, aki biztosította volna, hogy további száz évig megrendezhetik a versenyt" – utalt saját magára. „Csalódást keltő és bosszantó, hogy emiatt veszítettük el a Nürburgringet."

Austin nagy veszteség lenne

A 2012-ben debütáló austini pálya nagy népszerűségre tett szert a mezőny körében, az USA Nagydíj az idény legjobban várt versenyei közé tartozik. A nagydíj azonban máris veszélybe került, miután szervezők nem tudnak megegyezni Texas kormányával a finanszírozásról, és a jövő évi versenynaptárban az USA Nagydíj csak megcsillagozva szerepel.

„Elképesztően negatív fényt vetne a sportra, ha ilyen hamar elvesztenénk Austint. Egy jó pályáról van szó, és egy jól szervezett versenyről, amelyet a nézők is élveznek" – nyilatkozta a Guardiannek a Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery, akivel Jenson Button is egyetértett. „2015-ben ez volt a legjobb verseny, és jövőre lehet, hogy meg sem rendezik. Igazán kár lenne érte – a pálya és a város is szórakoztató, és egyébként is jó, hogy az Egyesült Államokban is van versenyünk."

Bár az USA Nagydíjat nem szeretné elveszíteni, Jenson Button szerint is túlzás, hogy jövőre már 21 versenyt rendeznek az F1-ben. „Szerintem a szerelők és a mérnökök már most is nehezen oldják meg, hogy kapcsolatban éljenek" – mondta. „21 versenyen dolgozni nagyon kemény, nem lesz könnyű dolguk."

Toto Wolff nemrég úgy nyilatkozott, talán egy második vonalat is be kell vetniük, ha nem akarják túlhajszolni az alkalmazottakat. „Ez nem lenne jó, hiszen akkor jó a légkör, ha az ismerős arcok vesznek körül minket, akikkel évek óta együtt dolgozunk" – vélte Button.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!