Vágólapra másolva!
A sport ügyvezetője szerint a Mercedes fölénye miatti unalom árt az F1-nek, ezért vagy független motorszállítóra vagy új szabályokra van szükség. Az egyiket mindenképpen megpróbálja elérni.

Legutóbbi ülésén az FIA felhatalmazta Bernie Ecclestone-t és Jean Todtot, hogy ajánlásokat tegyenek, és döntéseket hozzanak a sport ügymenetét, erőforrásait és költségcsökkentési törekvéseit érintő kérdésekben, a brit üzletember pedig kijelentette, mindenképpen változásokra van szükség az F1-es motorokszabályokkal kapcsolatban. Ecclestone a Mercedes fölényét jelölte meg fő problémaként, amit egy független motorszállító bevonásával próbálna ellensúlyozni.

A világbajnok istálló előnyével kapcsolatban elmondta: „Ez nem tesz jót a sportnak” – idézte a Welt Am Sonntag. „Sokan csak a rajtot nézik a TV-ben, aztán ki is kapcsolják a TV-t, mert a Mercedes unalmassá teszi a versenyeket. Egy alternatív beszállító motorjával fel akarjuk dobni a küzdelmet, és versenyképesebbé akarjuk tenni az egész F1-es mezőnyt” – jelentette ki a brit.

Ecclestone szerint sokan csak ennyit látnak az F1-ből Forrás: Daimler

A független motorszállítót eddig azért akarták bevonni, mert a gyártók túl drágán kínálták erőforrásaikat az anyagilag nehéz helyzetben lévő csapatoknak, ráadásul a Red Bull csak nagy nehézségek árán tudta „visszakapni” jövőre a Renault erőforrásait, míg a Toro Rossónak a Ferrari csak az idei motorokat ajánlotta. Ecclestone ezért úgy gondolja, a gyártók túl nagy befolyásra tettek szert, de cáfolja, hogy elüldözné őket a sportból.

„Mi csak erős motorokat akarunk, amelyeket meg lehet venni, és a jelenleginél olcsóbban lehet működtetni. A lényeg az, hogy a 2018-as motorokkal kapcsolatos tárgyalások még zajlanak. Ha nem tudunk megállapodni a csapatokkal és a gyártókkal, az FIA új motortípust vezet be” – közölte. „Nem hagyhatjuk, hogy tönkretegyék az F1-et, de ha így folytatjuk, jó úton haladunk efelé. Az biztos, hogy lesz egy olcsóbb motor vagy új szabályok, amelyekkel erősebb és olcsóbb motorok készülhetnek.”

Ha tetszik, ha nem

Ecclestone elmondta, szerinte az F1 közönségét nem érdekli a magas technikai színvonal, az emberek csak jó versenyeket szeretnének látni. A Sky Sportsnak adott interjújában már arról beszélt, inkább új szabályokat akar, mint alternatív motort. „Olyan új motorszabályt szeretnénk, ami mindenkinek azonos” – mondta. „Ha nem muszáj, nem akarunk különböző motorokat a csapatoknál. Ha erre kényszerülünk, akkor így lesz, de jobb lenne, ha erre nem lenne szükség.”

A 85 esztendős üzletembert az sem érdekli, hogy törekvése ellentétes a nagy autógyártók érdekeivel. Szerinte jobban teszik, ha támogatják őt. „Ha nem teszik, akkor az FIA majd új szabályok megírására kényszerül” – mondta. „Ha ez nekik tetszeni fog, akkor jó, ha nem, hát bocs. Lehet választani, hogy kiszállnak vagy beperelnek” – mondta Ecclestone, aki bírálta Jean Todtot is, mert az FIA elnöke próbál minden problémát békésen, tárgyalás útján megoldani, ami lassú döntéshozatalt eredményez.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!