Vágólapra másolva!
Az egész FIA ellen támadást intézett az Abu-dzabi Nagydíj után, szerinte a szövetség is tehet a csökkenő nézőszámról, és a büntetések terén sem következetesek.

Fernando Alonso az időmérőn elszenvedett defektje miatt csak a 17. helyről kezdhette meg az Abu-dzabi Nagydíjat, a futamon pedig tovább folytatódtak a problémái. A rajt utáni helyezkedésben összeért Felipe Nasr Sauberével, majd nekiütközött Pastor Maldonado Lotusának. A venezuelai rögtön kiesett, Alonso viszont egy bokszkiállás után folytatni tudta a versenyt.

A sportfelügyelők úgy ítélték meg, hogy Alonso volt a hibás az ütközésben, és áthajtásos büntetéssel sújtották. A spanyol végül a két Manor előtt, a 17. helyen ért célba, de a verseny vége felé már jelezte a McLarennek, hogy legszívesebben feladná a futamot. Alonso a leintés után láthatóan idegesen nyilatkozott a versenyről, és támadást intézett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ellen. Szerinte a sportfelügyelők nem következetesek a büntetések kiosztásánál, és egyébként is fontosabb dolgokkal kellene törődniük, hogy megállítsák a sport népszerűségének csökkenését.

„Láthatjuk, hogy az itteni lelátók fele üres volt, és ez a legtöbb pályára jellemző. Néhány bajnokság lassan megelőz minket, mint a WEC vagy a MotoGP" – nyilatkozta. „Szerintem több józan észre lenne szükségünk."

Alonso számára rosszul fejeződött be az idény Forrás: AFP

Alonso úgy véli, Nasr tette tönkre a versenyét, ezért nem érti, miért őt büntették meg. „Belémjött egy másik autó, és én kaptam áthajtásos büntetést – szerintem ez kicsit furcsa, sőt egyedülálló eset" – mondta. „Az F1-nek rengeteg dolgon el kellene gondolkoznia. A büntetések terén sokkal nagyobb következetességre van szükség, józan ésszel és igazságosabban kellene ítélkezniük."

„Az autók hangját is megvizsgálhatnák, vagy megfejthetnék, miért nézi egyre kevesebb rajongó a versenyeket" – tette hozzá. „Ésszerűbb döntéseket kellene hozniuk, mert más bajnokságok sokkal szórakoztatóbbak a miénknél."

Alonso végül nem adta fel idő előtt a versenyt, az utolsó etapban a szuperlágy gumikat tesztelte. „Végig egyedül köröztem, tényleg olyan volt, mint egy teszt. Ma tökéletes alkalmunk nyílt a tesztelésre, mert nem kellett csatáznunk. Remélem, legalább sikerült hasznos adatokat gyűjtenünk."

Button élvezte

A másik McLarennel Jenson Button sem tudott pontot szerezni, a 12. helyen ért célba. A brit versenyét is megzavarta egy incidens, bár ő ártatlan volt benne: a 9. körben a bokszutcában ütközött Valtteri Botasszal, akit a Williams túl korán engedett el a kerékcseréje után.

„Láttam, hogy ki fogják engedni, de nem tehettem semmit. Az eset tönkretette a kiállásomat, sok időt veszítettem" – nyilatkozta a brit, aki ennek ellenére a szokásosnál jobban élvezte a versenyt.

„(Marcus) Ericssont meg tudtam előzni, ez szórakoztató volt, a végén pedig egy Williamst is magam mögött tudtam tartani” – mondta Valtteri Bottasra utalva. „A védekezést is élveztem, szórakoztató versenyem volt. Tegnap azt mondtam, hogy az idei szezonban most működött a legjobban az autónk, és a mai verseny után is ez a véleményem. Ettől függetlenül persze minden szempontból javulnunk kell jövőre, de hiszek benne, hogy sikerülni fog.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!