Vágólapra másolva!
Christian Horner megerősítette, hogy sikerült megegyezniük egy gyártóval, hamarosan hivatalos bejelentést is tehetnek. Valószínűleg egy Mario Illien közreműködésével kifejlesztett Renault motort fognak használni.

A Red Bull pénteken véget vetett a csapat jövőjéről szóló, hónapok óta zajló találgatásoknak, Christian Horner ugyanis megerősítette, hogy sikerült motort találniuk a 2016-os idényre. Az istálló így biztosan nem száll ki a szezon végén a Forma-1-ből, amit már abból is sejteni lehetett, hogy az elmúlt napokban sorra jelentették be az új szponzori megállapodásaikat.

Az Abu-dzabi Nagydíj pénteki napján a csapatfőnök csak azt erősítette meg, hogy találtak megoldást, de részleteket még nem árult el. Minden arra utal azonban, hogy a legutóbbi híreszteléseknek megfelelően a Renault partnereként folytatják, márkajelzés nélküli vagy másként elnevezett erőforrásokkal.

„Már megállapodtunk egy gyártóval a jövő évi motorunkról, a következő napokban remélhetőleg bejelentést is tehetünk" – nyilatkozta Horner. „Ironikus módon annál a megoldásnál kötöttünk ki, amelyet 12 hónappal ezelőtt is szerettünk volna elérni."

A Red Bull egyelőre csak 2016-ra talált megoldást Forrás: AFP

Horner valószínűleg arra utalt, hogy a jövő évi motor fejlesztésében részt vesz a Mercedes egykori motorguruja, Mario Illien is. A csapat régóta szerette volna igénybe venni a neves szakember segítségét, de a Renault eleinte nem rajongott az ötletért. A héten azonban a franciák F1-es programjának vezetője, Cyril Abiteboul elismerte, hogy készek bevonni Illient a munkába. „Minden rendelkezésünkre álló forrást ki kell használnunk" – mondta a Motorsport.com-nak. „Nem számít, honnan érkezik a megoldás, engem csak az érdekel, hogy legyen megoldás."

Noha a Red Bull eredetileg az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjére tervezte a bejelentést, könnyen lehet, hogy addig kell várni rá, amíg a Renault nem dönt véglegesen a Lotus felvásárlásáról. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások még mindig nem értek véget, a hírek szerint leginkább azért, mert a Renault még nem tudott megegyezni Bernie Ecclestone-nal arról, hogy gyári istállóként milyen arányban részesülnek majd a kereskedelmi bevételekből. Ha nem tudják kiharcolni a kiemelt bánásmódot, kiszállhatnak az F1-ből, de a Red Bull jövőre még használhatná a motorjaikat. A kiszállás a súlyos anyagi gondokkal küzdő Lotust hozná rendkívül nehéz helyzetbe.

Csak átmeneti megoldás

A Red Bull nem tagadja, hogy a Renault motorjaira csak átmeneti megoldásként tekint a következő szezonban. 2017-re eredetileg a Bernie Ecclestone által javasolt, független ügyfélmotorok érdekelték volna őket, de az ötletet a Stratégiai Munkacsoport és az F1 Commission a héten leszavazta. A gyártóknak január 15-ig kell előállniuk egy alternatív javaslattal, amely megoldást jelentene a jelenlegi motorproblémákra, de Horner nem biztos benne, hogy meg tudnak majd egyezni.

„Ha január 15.-éig nem tudnak előállni egy megfizethető javaslattal, szerintem újra szóba kerülnek majd a független ügyfélmotorok. Izgatottan várjuk, mi történik januárban."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!