Vágólapra másolva!
Ricciardo már akkor elégedett lenne, ha az első öt hely valamelyikét megszerezné az időmérőn. A Red Bull elégedetten zárta az Abu-dzabi Nagydíj pénteki napját.

Jól szerepelt a Red Bull az Abu-dzabi Nagydíj első napján, az esti edzésen Daniel Ricciardo a 4., Danyiil Kvjat pedig a 6. helyet tudta megszerezni. A két versenyző elégedetten nyilatkozott a nap végén, és a hétvége további részében is jó szereplésre számítanak, bár tudják, hogy néhány riválisuk pénteken még nem mutatta meg a valódi erejét.

„Elégedett voltam a balansszal, nagyjából ott tartunk, ahol szeretnénk" – mondta Ricciardo, aki több mint 6 tizedet kapott az élen záró Nico Rosbergtől, a közvetlenül előtte végző Sergio Péreznél viszont csak 37 ezreddel volt lassabb. „A Force India gyorsnak tűnik, meglepően erősek itt. Én is elégedett vagyok az autómmal, 95 százalékban ott vagyunk, ahol lennünk kell – ez elég jó ahhoz képest, hogy péntek van."

Ricciardo arra számít, hogy a Ferrari eléjük kerül Forrás: AFP

Ricciardo arra számít, hogy szombaton több istálló is megtáltosodik, ezért reálisan nézve a harmadik rajtsorba várja a Red Bullt. „A Ferrari és a Red Bull szombaton mindig jobban teljesít" – mondta a pénteken mögöttük végző csapatokról. „Remélhetőleg a többiek nem tudnak utolérni minket. Bennünk is több van még, de túl sokat már nem javulhatunk. Ha az 5. helyre kvalifikálunk, elégedett leszek."

Danyiil Kvjat este másfél tizeddel lassabb volt a csapattársánál, és az autójával sem volt teljesen elégedett, de némileg optimistábban látja a csapat szombati esélyeit. „A balansz összességében nem volt túl jó, még sokat kell dolgoznunk rajta. Az autóm stabilitásán is javítanunk kell, hogy vezethetőbbé tegyük" – magyarázta. „A 3. helytől nagyon szorosnak tűnik a mezőny – most úgy tűnik, a 3. pozícióért nyílt csata zajlik, persze soha nem tudhatjuk, mire számíthatunk holnap."

„Az a célunk, hogy mi is ezért a helyezésért harcoljunk – remélem, a 3. rajthely sorsa holnap is olyan nyitott lesz, mint ma. Ha kijavítjuk a ma észrevett kisebb hibákat, akkor holnap jó helyzetbe kerülhetünk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!