Vágólapra másolva!
Az Abu-dzabi Nagydíj első edzésnapja után elismerték, hogy még egy mért körben és a hosszú etapokon is fejlődniük kell.

A Williams pénteken rendszerint nem nyújt kiemelkedő teljesítményt, de az Abu-dzabi Nagydíj nyitónapján a szokásosnál is jobban beleszürkült a mezőnybe: másfél másodperces hátránnyal csak a 11-12. helyen végeztek, és később elismerték, hogy a szombat esti időmérőig össze kell kapniuk magukat, ha a tőlük megszokott szinten akarnak teljesíteni.

Bár Felipe Massa úgy vélte, a csapat nincs bajban, nem titkolta, hogy „egy kicsivel többet vártam. A lágy gumikhoz képest a szuperlágyakon nem javítottunk annyit, mint mások, úgyhogy ezen a téren fejlődnünk kell. A szuperlágyakon teljesített első mért körömre a gumikat sem tudtuk 100%-ig előkészíteni."

Massa nem volt egészen elégedett az autójával Forrás: Williams

Massa elsőre 7, majd egy hűtőkört követően újabb 2 tizedet faragott le a lágy Pirelliken elért idejéből. Hasonló volt a helyzet Valtteri Bottasszal is, aki úgy ítélte, a Williams „egy szokványos pénteken" van túl. „Mindent megcsináltunk, amit elterveztünk, de a teljesítmény terén kissé el vagyunk maradva a céljainktól" – mondta. „Ezért még ki kell találnunk valamit, hogy holnap jobb köridőket érhessünk el."

A Williams vezető versenymérnöke, Rob Smedley hozzátette, hogy a nap folyamán a csapat a riválisaihoz hasonlóan kipróbált 2016-os megoldásokat is a gumik és a beállítások tesztelése mellett. „A ma látottak alapján még alacsony és magas üzemanyagszinttel is nyernünk kell némi időt, de rengeteg adatot gyűjtöttünk, úgyhogy ez nem ígérkezik túl bonyolultnak" – jelentette ki. „Ha kicsit gyorsulni tudunk, ott leszünk az élmezőnyben."

A Williams már bebiztosította a konstruktőri 3. helyet az idén.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!